Ketten már fél lábbal a négy között
Március 27-én és 28-án lejátszották a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit.
A keddi találkozón a sorozat megnyerésére is esélyesnek tartott Real Madrid a meglepetés csapatnak számító APOEL otthonában lépett pályára. Az összecsapást a Real kezdte jobban, a spanyol szupercsapat hamar magához ragadta az irányítást és uralta a játékot, ám igazán komoly gólhelyzetet csak alig több mint fél óra után tudott kialakítani. A királyi gárda főként a bal oldalon vezette támadásait és onnan próbálta meg helyzetbe hozni a kapu elő érkező támadóit, akik azonban rendre kihagyták a lehetőségeket.
A hazai csapat erejét teljesen felőrölte a védekezés, említésre méltó támadást nem sikerült vezetniük az első 45 percben, így a szünetre 0:0-val tértek a csapatok. A második játékrészben továbbra is támadásban maradt a madridi alakulat. Cristiano Ronaldo, Özil, vagy akár Benzema is könnyedén megszerezhette volna a vezetést, ám próbálkozásaikat Hiotisz biztosan hárította. A 74. percben azonban, már ő is tehetetlennek bizonyult, a csereként beállt Kaká bal oldali beadást bevetődve fejelte a hálóba Benzema.
A francia támadó találata még inkább felkorbácsolta a Real támadókedvét. Aminek eredményeként, alig 7 perc elteltével újabb spanyol gól született. Az előbb előkészítő szerepkörben feltűnő Kaká, most befejezővé lépett elő. Marcelo beadást közelről lőtte a kapuba. A végére lélekben és testben is elfáradó csapat benyomását keltő hazaiaknak Benzema adta meg a kegyelemdöfést. A 90. percben Özil pazar passzát bombázta a ciprusi hálóba. A végeredmény ezzel 3:0 a Real javára, így Mourinho fiai győzelmüknek köszönhetően fél lábbal a negyeddöntőben érezhetik magukat.
A másik ágon Lisszabonban csapott össze a Benfica és a Chelsea. A mérkőzés nem a megszokott koreográfia szerinti tapogatózó játékkal indult, a csapatok mindkét oldalon bátran vezettek támadásokat. Sőt ha kis túlzással, de azt is mondhatjuk, hogy felváltva adódtak helyzetek az egyik illetve a másik kapu előtt is. A hazaiak főként Aimar szabadrúgásai révén, míg a vendégek Torres beadásaiból veszélyeztettek.
Azonban próbálkozásaikat nem koronázta siker, mint ahogy a játékrész legnagyobb helyzete után is 0:0 maradt az állás. Utóbbi Raúl Meireles távoli lövéséhez fűződik. A fordulást követően nekiesett ellenfelének a portugál csapat. A házigazdák ekkor beszorították ellenfelüket saját kapuja elé és szinte mindent egy lapra feltéve küzdöttek a vezetés megszerzéséért. Az szigetországi együttes védelme azonban, ha nehezen is, de állta a rohamokat. A londoniak az házigazdák térfelén kicsikart szabadrúgásokkal igyekeztek lélegzetvételnyi szünethez jutni.
A 60. percben egy büntetőt kértek számon a találkozó olasz sípmesterén a portugálok. Terry Maxi Pereira beadásába ért bele kézzel, ám a játékvezető vétlennek ítélte az esetett. Az angolok válasza Mata kapufája volt. A vendégek támadója Luisao hibája után trafálta el a kapuvasat. Ám ez nem rémítette meg a Benficát, továbbra is támadásban maradtak a vendéglátók. Azonban gólt mégsem nekik, hanem Chelseanek sikerült szereznie. A 75. percben Torres húzott el a jobb szélen és tálalt középre az érkező Kalou elé, aki becsúszva az ötösről a hálóba jutatta a játékszert. A hátralévő időben előnye birtokában megpróbált kontrákra játszani vendég együttes, míg a hazaiak reménytelen küzdelmet vívtak az egyenlítésért. Az állás már nem változott 1:0-ra nyert idegenben a Chelsea.
Másnap az Olympique Marseille saját stadionjában látta vendégül a Bayern Münchent. Az összecsapást a 35 napja nyeretlen franciák kezdték aktívabban. Az első igazi gólhelyzet is az ő nevükhöz fűződik. Egy fejest követően Neuer öklözte ki labdát, amit Rémy próbált meg rögtön kapuba lőni, ám lövése csak a kapuvasat érintette. A bajorok támadásai főként a hazai tizenhatos előtt haltak el, a francia védők átjátszása szinte lehetetlennek tűnt ekkor. Az első félidő másodiki felében aztán fölénybe került a francia gárda, bár gólhelyzeteik csak elvétve adódtak.
A 42. percben aztán az addig is csapatában az egyik legjobb teljesítményét nyújtó Robben ugratta ki Gomezt, aki 17 méterről lőtt kapura. Lövését a Mandanda távollétében bizalmat kapó Andradenem tudta hárítani, így 1:0-s német előnnyel tértek pihenőre az együttesek. A pihenő után a házigazdák tettek meg mindent az egalizálásért, főként fejjel veszélyeztették a német kaput. Kísérleteiket, azonban gond nélkül hárított Neuer. Állandósult az Olympique fölénye, aminek következtében a Bayern kontrákra rendezkedett be. Az egyik ilyen ellentámadás végén Robben kényszerítőzött Müllerrel és laposan lőtt a francia kapu jobb alsó sarkába. A hátralévő 20 percben magabiztos előnye birtokában visszavett a vendég alakulat, míg a házigazdák hite vesztetten küzdöttek a szépítésért. A pályán a müncheniek akarata érvényesült, így ők várhatják megnyugtató 2:0-s előnyből a visszavágót.
A legnagyobb érdeklődéssel várt párharcban két gigászi csapat az AC Milan és az FC Barcelona csapott össze. A San Siroban két bomba formában a támadó futballt preferáló együttes lépett ki a gyepre. Ennek megfelelően rögtön az első percekben előbb Boateng, majd Robinho került helyzetbe a Barca tizenhatosán belül, ám mindketten elügyetlenkedték a lehetőséget. A folytatásban magára talált a címvédő katalán alakulat és Messi révén okozott gondot a házigazdáknak. A félidő és az egész találkozó legvitatottabb helyzetét Alexis Sánchez és Abbiati okozta. A milánói hálóőr keze találkozott és a spanyolok támadójának lábával, amiért a vendégek tizenegyest reklamáltak. A játékrész felénél Ibrahimovic került ziccerbe Seedorf átadása után, ám lövését hárította Valdés. A második félidőben erősen visszaesett a találkozó színvonala, egyetlen említésre méltó mozzanata a játékrésznek a 77. percben Puyol szöglet utáni csúsztatása volt, ami azonban elkerült a kaput. A gólnélküli döntetlen miatt így a döntés gyakorlatilag a spanyolországi visszavágóra maradt.