A kormány a nyugdíjasoknak ígért adóságait a kisvállalkozókból szeretné kicsikarni
A luxus autók mennyisége szerint Ukrajna a harmadik helyen áll Európában. Csak Németország és Oroszország előzi meg…
A kormány legfőbb célja: minden módszerrel pénzt szerezni a katasztrofális helyzetben lévő költségvetésre. A cél elérése érdekében egyik innováció követi a másikat.
Érthető, hogy a legtöbb változást a kisvállalkozók számára készítették. Éppen belőlük facsarják ki a nedveket, amelyek táplálják a kiszáradt költségvetést.
Az adótörvény agyon szorongatja a vállalkozókat, az új egyszerűsített adórendszer pedig teljesen átrendezett minden munkaelvet és minden gondot áttett a helyi hatóságok vállára. Tehát azokról, akik terv szerint meg kell, hogy töltsék az állami kincstárat, még a bőrt is lenyúzzák, ahelyett, hogy minden erővel támogassák és biztassák őket.
De a vezetők már nem tudnak leállni, az ötleteik egyre „tökéletesebbek”. Például a szociális segélyek esete mostanság napirendjük egyik legfontosabb kérdése. Annak az ötlete, hogy csökkentsék ezeket a kifizetéseket, nem valósul meg. A szociális segélyekre jogosultak bíróságra adják az ügyet, hogy megvédjék alkotmányos jogaikat, a bírók pedig igazat adnak nekik. De a legnagyobb probléma az, hogy végül is nem tudják nekik kifizetni, mert nincs pénz, esetleg a kiváltságos helyzetben lévőknek kell kevesebbet adni, hogy jusson a szegényeknek, de hát ez nem olyan egyszerű.
Mikola Azarov, miniszterelnök a következőt mondja: „Egy dilemma előtt állunk: ne fizessük ki a nyugdíjakat, vagy valamilyen kedvezményeket vonjunk meg a rászorultaktól, vagy ne adjunk fizetést a medikusoknak. Vagy szedjük össze minden erőnket és olyan úton gyűjtsük össze ezt a 6 milliárd hrivnyát, hogy küzdünk az árnyékgazdaság ellen. Természetesen azt a döntést hozzuk, hogy ezt a feladatot meg kell oldani”.
Az természetes, hogy ha a nyugdíjalapból 55 milliárd hrivnya hiányzik, akkor megoldást kell keresni. Ezt a megoldást a vállalkozók kárára találták ki, mert hát mire is kell az a sok vállalkozás, úgyis csak gond van vele.
Az új adótörvénynek meg is lett az eredménye: a vállalkozások megszüntették tevékenységüket. Leonid Kozácsenko, a Vállalkozók Tanácsának elnöke bejelentette, hogy az új adótörvény bevezetése után a kisvállalkozások 30%-ára árnyék borult. A költségvetés nem telik meg, és így nincs miből fizetni a nyugdíjakat és a kedvezményeket.
Ennek ellenére a miniszterelnök szebb jövőt jósol 2012-re. Szerinte a bruttó hazai termék növekedési rátája ebben az évben eléri a válság előtti állapotot.
Hát akkor mi a probléma, ha a gazdaság nagy léptekkel halad előre? Miért adóztatják meg előre a vállalkozókat?
Nyilván Azarov ellene van az ilyen lépéseknek: „Nagyon fontos, hogy ne fojtsuk el a vállalkozók munkáját. Emlékeznünk kell arra, hogy a vállalkozóink nincsenek könnyű helyzetben, amikor a világban ilyen nehéz folyamatok zajlanak. De folytatniuk kell munkájukat” – mondja.
Kétségtelenül a világban válság van, és ez Ukrajnát sem kerülte ki. De ha már egyszer tervezik a spórolást, akkor a kormány kezdje el saját magával. Teljesen mással kéne foglalkozniuk, mint a kisvállalkozók elnyomása: például az adóhatóságok finanszírozásának csökkentése, nem növelni, hanem csökkenteni a képviselők fizetését, kedvezményeit s nyugdíját. Akkor a költségvetés teljesíthető lesz.
Nem ártana, ha vezetőink elgondolkoznának az „autóparon”. A Miniszteri Kabinet autóira 2011-ben 35 millió 478 ezer hrivnyát költöttek. Az Elnöki Közigazgatási Hivatal autói karbantartására 13 millióval többet költöttek.
Jó lenne, ha a kormány tagjai példát mutatnának a spórolásban, és az Elnöki Közigazgatási Hivatal, a Miniszteri Kabinet, a Parlament, a Nemzeti Bank épületei mellett a Mercedes-ek, Lexus-ok helyett ha nem is biciklik, de legalább Tavriák, Daewoo-k, Skodák és egyéb népautók parkolnának.
De jelenleg a luxusautók mennyisége szerint Ukrajna a harmadik helyen áll Európában. Csak Németország és Oroszország előzi meg őt. A világ egyik legdrágább autója, a „Maybach” Ukrajnában lévő példányszámában még Németországot is megelőzte.
Viszont az infláció szintje szerint Ukrajna első helyen áll Európában, megelőzve még Romániát is.
Natalia Korolevszka a Parlamenti Bizottság ipari és szabályozási politika, illetve vállalkozási osztályának elnöke bejelentette, hogy jövőre a nyugdíjalap 10 milliárd hrivnyás hiánnyal indul, ezért minden rászorult ember még 15%-al lesz szegényebb.
Úgy tűnik, a kormánynak csak egy a célja: az ukrán állampolgároknak nyugdíjba vonulásuk után rögtön meg kell halniuk. De addig mindenkinek kötelessége „baráti” vállalatként dolgozni az ország javára. Milyen magánvállalkozásokról lehet itt szó…
Forrás: uzhorod.net.ua
