Előnyben a Bayern

Április 17-én este lejátszottak Münchenben a Bajnokok Ligája első elődöntőjét. Ha a két csapat egymáselleni mérlegét nézzük, akkor egyértelmű a bajorok főlénye, ugyanis eddig 18 párharcból eddig 11-et nyertek, de ha a mutatott formát vesszük alapul, akkor a spanyolok sikerét lehetett borítékolni.

A találkozó első negyedórája a Real fölényét hozta, ám utána kiegyenlítődött a játék. Sőt a 17. percben egy szöglet utáni kavarodásban Badstuberről Ribéry elé pattant a labda, aki azt 10 méterről, laposan, könyörtelenül bevágta. A vezetőgól megszerzése után a játék irányítását is átvette a hazai együttes. A szünetig hátralévő időben a kapukat egy-egy szabadrúgásból veszélyeztette mindkét alakulat, Ronaldo és Kroos, azonban mindkettejük lövése a sorfalon halt el. A második 45 perc elején kiegyenlített a Real. Az 53. percben Ronaldo került ziccerbe a bal oldalon, de gyengére sikerült lövését Neuer hárította. A Bayern kapuja azonban nem szabadult fel, Di María a jobb oldalra a passzolt Benzemához, aki keresztbe előtt Neuer előtt. A labdát az alapvonalról Ronaldo visszakanalzata Özilnek, aki egy lépésről a hálóba helyezett. Az egyenlítő találat kicsit megtörte a házigazdák lendületét, de lassan magára talált és fokozatosan igyekezett nyomás alá helyezni az ellenfél kapuját. A döntetlen eredmény szemlátomást tökéletesen megfelelt Mourinho mesternek, így nem csoda, hogy csapata nem erőltette túlzottan a támadásokat. A második félidő legnagyobb gólszerzési lehetőségét Gomez hagyta ki, aki egy szabadrúgás után kapott váratlanul labdát Sergio Ramostól, ám a megilletődött német támadó csúnyán fölé durrantott, alig négy méterről. Az utolsó percben aztán, megszületett a németek győztes találata. A jobb oldalon Lahm bolondította meg Coentraót, majd középre centerezett. A labdára elsőként Gomez érkezett és közelről a bal alsó sarokba sodorta azt. A végeredmény így 2:1 a németek javára és az hogy ez mire lesz elég a Bernabeuban az kiderül az egy hét múlva esedékes visszavágón.