Elsősegély eszméletvesztés esetén

A tapasztalt segélynyújtó számára is terhelő jelenség, ha a sérült mozdulatlan, ingerekre nem reagál. Lehet súlyos állapot jele, az ilyen beteg mindig segítségre szorul! Szakszerű ellátás hiányában állapotrosszabbodás következhet be.

Eszméletvesztés, ájulás
Egyes szakirodalmak különbséget tesznek az eszméletvesztés és az ájulás között, utóbbit látvány, képzelet hatására bekövetkező állapotváltozásnak tekintik. Más szakirodalmak az ájulást az eszméletvesztés szinonimájaként említik, míg megint mások a rövid idejű eszméletvesztést tekintik ájulásnak. Jelen keretek közt nem szeretnénk említett definíciók, különbségek taglalásával foglalkozni, ájulásnak a rövid idejű eszméletvesztést tekintjük.

A köznyelvben ájulásnak nevezett rosszullét egy perifériás vérkeringési zavar, mely döntően az agyat érinti. Lefolyását tekintve az eszméletvesztés felé halad, de azt nem feltétlenül éri el. Az esetek nagy többségében, ha a beteg lefekszik, vagy lefektetik, akkor az eszméletvesztés elmarad, vagy csak néhány másodpercig tart. A hazai szóhasználatban egy „jóindulatú”, egyszerű beavatkozással rendezhető állapotrosszabbodást jelent.

Ájulást okozhat: tartós egyhelyben állás, folyadékbevitel hiánya, nagyon meleg, zsúfolt térben való tartózkodás, kimerültség, akut pszichés megrázkódtatás, ijedtség, hirtelen felállás, fekvésből felülés. Tünetei: gyengeség, sápadtság, „elsötétül a világ”, szédülés, émelygés, hányinger, asztalra, földre zuhanás.

Az eszméletvesztésnek számtalan oka lehet: keringési rendszer betegsége (vérnyomás-csökkenés, ritmuszavar), anyagcsere probléma (vércukorszint-csökkenés), traumás sérülések (belső vérzés) vagy valamilyen idegrendszeri betegség, mérgezések stb. Fontos, hogy a laikus elsősegélynyújtónak nem feladata a diagnózis felállítása, mert ehhez nincs kellő ismerete, s nem állnak rendelkezésére megfelelő vizsgálati lehetőségek. Nem a pontos kiváltó ok, hanem az állapot szerint kell a megfelelő beavatkozásokat elvégeznie, valamennyi eszméletlen beteget/sérültet azonos séma szerint látunk el.

Ájult sérült ellátása
Ha környezetünkben valaki ájulásra jellemző tünetekről panaszkodik, tanácsoljuk számára, hogy feküdjön le, alakítsuk ki ennek lehetőségét, és lábait emeljük meg, ezáltal serkentve az agy vérellátását. Ha az óvintézkedések ellenére eszméletét veszti, akkor az annak megfelelő ellátást végezzük. Az ájulás esetén tehát várható, hogy megfelelő elhelyezés eredményeképpen a beteg állapota javul, majd rendeződik. Alapvetően hibás az a széles körben elterjedt gyakorlat, miszerint az ilyen beteget ülve tartjuk, ekkor ugyanis nincs esély arra, hogy az agyi vérellátást javuljon.

Fontos tudnivaló, hogy több súlyos betegség is kezdődhet ájulás formájában, illetve lehet ájulás az első szembeötlő tünete (pl. infarktus, agyvérzés, szívritmuszavar, nagy folyadékvesztés, sokk stb.). Amennyiben megfelelő ellátás ellenére nem javul az ájultnak tekintett beteg állapota, az mindig figyelemfelhívó jelnek tekintendő, és szakellátást igényel.

Az ájulás következtében a beteg földre zuhanhat, mely másodlagos következményként sérülést okozhat. Ne feledkezzünk meg ilyen esetben a sérülés feltételezéséről, a beteg sérülésre irányuló kikérdezéséről, szükség esetén ellátásáról, valamint a szaksegítség ez irányú tájékoztatásáról.

Eszméletlen sérült ellátása
Előfordulhat, hogy úgy találunk egy betegre, hogy már eszméletlenül fekszik, vagy jelenlétünkben alakul ki az eszméletvesztés. Az ellátás legfontosabb ismérve, hogy az eszméletlen sérültnek hiányoznak a létfontosságú reflexei (nyelési, köhögési stb.), így bármely szájüregben lévő idegen anyag félrenyelése miatt fulladásveszélynek van kitéve. Ilyen idegen anyag lehet: nyál, hányadék, vér, ételmaradék, kimozdult műfogsor stb. A nyelv ugyanakkor elveszíti izomtónusát, s hátra csúszva elzárhatja a légutakat.

Ennek igazolására betegvizsgálatot kell végeznünk. Fokozatosan próbáljuk felvenni a beteggel a kapcsolatot. Először szólítsuk meg, kiáltsunk rá, majd határozottan rázzuk meg. Eszméletlen beteg tehát a különböző ingerekre nem reagál, mozdulatlan marad. Megjegyzendő, hogy az ájult beteg, ha már fekvő helyzetbe kerül, reagálni fog az ingerekre. Megmozdítja a kezét, nyitja a szemét, esetleg, ha nem is teljesen érthetően, de válaszol.

Ha nincs reakció, további vizsgálatokat végzünk, ellenőrizzük az alapvető életfunkciók meglétét, illetve hiányát. Eszméletlenség gyanúja esetén ne feledkezzünk meg azonnal mentőt hívni.

Tekintsünk a beteg szájába, az esetleges idegen anyagokat távolítsuk el. Ha nincs nálunk gumikesztyű, egy nylonzacskó is megteszi, de az ujjunkra tekert ruhadarab is megfelelő védelmet nyújthat.

A légzést az ún. hármas érzékeléssel vizsgáljuk. A beteg fejét óvatosan hátraszegjük, fülünket az orra elé helyezzük, hallgatjuk, illetve érezzük a kiáramló levegőt, valamint figyeljük a mellkas mozgását. Ha légzése van, a légutakat továbbra is biztosítanunk kell, mert a fulladásveszély miatt leállhat a légzés.

A következő jelenségek észlelésekor a keringés megtartott, hiányukban viszont kimondható a keringésleállás:

• a hatékony légzés,
• a köhögés,
• a nyelés,
• mindenfajta célzott végtagmozgás.

Légutak biztosítása
Ellenőrizzük, hogy nincs-e valamilyen sérülése a betegnek, vérzések, törések, majd kezdjük el a végleges légút-biztosítást.

Alapelv, hogy a betegeket lehetőleg ne mozdítsuk, a talált helyzetben lássuk el. Amennyiben a beteg mozgatása nem javasolt vagy nem indokolt, akkor a talált helyzetben biztosítjuk a szabad levegőáramlást. Ennek technikáját a száj-garatüreg – akár többszöri – tisztítása, valamint a fej megfelelő tartása jelenti. A nyelv hátracsúszását a fej hátraszegésével érjük el. Meg kell említeni azt a még napjainkban is tapasztalt, de hibás gyakorlatot, melynek során a nyelv kihúzására törekszünk. Ez hibás és felesleges. Súlyos sérülés esetén felmerül a nyaki gerincszakasz károsodása. Ekkor olyan légútbiztosítási módszert kell választanunk, melyben a fej-nyak nem kerül elmozdításra. Ilyen esetben az ún. Eschmarch-féle műfogás alkalmazható, melynek során az áll előrehúzásával akadályozzuk meg a nyelv hátracsúszását.

A légút-biztosítás leghatékonyabb módszere mozdítható beteg esetén a stabil oldalfektetés.

A stabil oldalfektetés lépései:

1. Fektesse a hanyattfekvő beteg közelebb fekvő karját könyökben felfelé derékszögben behajlítva a fej mellé.
2. A beteg ellenoldali kezével – csuklónál fogva – támassza meg a fejet.
3. Húzza fel a túloldali lábat térdben behajlítva, támassza a talpat a földhöz, és fogja meg a térdet.
4. A térdénél és kezénél meg­fogott beteget óvatosan fordítsa maga felé az oldalára.
5. A felső helyzetű – az alsót keresztező – kart igazítsa úgy az arc alá, hogy a fej legyen kissé hátraszegve, ugyanakkor a szájnyílás kissé lefelé irányuljon.
6. A felül elhelyezkedő, behajlított lábat hozza olyan helyzetbe, hogy az csípőben és térdben derékszögben behajlítva stabilizálja a helyzetet.

Eszméletlenség felismerésekor azonnal értesíteni kell a mentőket.

Mit tesznek a kiérkező mentők?
A betegek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi ellátások csak nagy általánosságban igazak, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet.

Eszméletlen beteg részletes vizsgálatot igényel. Ezért van nagy szerepe a segélynyújtónak, aki információval szolgálhat jelen állapot kialakulásáról, a beteg azt megelőző panaszairól, esetleges ismert betegségéről stb. A kiérkező szaksegítség az általános vizsgálatokkal deríti ki, hogy mi okozhatta az eszméletvesztést, hogy a kiváltó ok szerint illetékes kórházba vagy kórházi osztályra kerüljön a beteg, amennyiben helyszíni ellátással (pl. cukorbeteg glukóz-pótlása) nem oldható meg.

A laikus segélynyújtónak eszköz nélküli légút-biztosítás áll rendelkezésére. A mentőszolgálat az eset- és rohamkocsik felszerelésében megtalálható eszközökkel (intubáció) tudja biztosítani a beteg légútjainak átjárhatóságát, szükség szerint a beteg lélegeztetését. Szükségessé válhat ezen felül a talált állapotnak, valamint a kiváltó oknak megfelelő gyógyszeres beavatkozás, infúziós folyadékpótlás, a sérült speciális mozgatása és rögzítése.