Kárpátaljai vállalkozások: a Parászka Pincészet

Végy egy ötgenerációs borászcsaládot, hintsd meg őket kellő elszántsággal, tudással és elhivatottsággal. Adj hozzájuk néhány hektár jól termő szőlőültetvényt, egy szakszerű borházat és egy kiváló borospincét. Fűszerezd az egészet kreativitással, kitartással és már kész is a jól működő pincészet receptje.

A megvalósításhoz pedig nem szükséges külföldre menni, jó példa erre a benei Parászka Pincészet, melyet édesapjuk, Parászka György korai halála után a két fiú, Parászka Gergely és László vettek át. A pincészetről Lászlóval beszélgettem.

Ismerjük meg a vállalkozásukat!

 

– A pincészet prospektusán úgy hirdetitek magatokat, hogy ötödik generációs borászcsalád vagytok. Ezek szerint már a véretekben is bor folyik?

– Mondhatjuk, hogy már az anyatejjel magunkba szívtuk a szőlészet és borászat alapjait. Apai és anyai ágon egyaránt borászkodtak a felmenőink. Édesapánk Mezőkaszonyból származott, amely szintén jó szőlőtermő vidék. Az itteni szőlőket a Budafoki Állami Pincegazdaság vásárolta fel kimondottan a Törley pezsgő gyártásához.

Benében az anyai dédnagyapánknak 20 hektár földje volt, benne nagy területnyi szőlőskerttel. Az ő idejükben főként furmintot, hárslevelűt, bakatort, beregi rózsást termesztettek. A mi klímánk ugyanis a fehér szőlőnek kedvez.

Amikor bejöttek a szovjetek, dédnagyapámat és nagyapámat kuláknak minősítették, elvitték őket a Gulagra, a földjeiket pedig elkobozták.

– Nem is kerültek vissza a családotokhoz?

– A rendszerváltás után, amikor a helyi kolhoz felbomlott, nekünk is osztottak a benei hegyen földet. A család eredeti szőlőskertjeit azonban már nem adták vissza.

 

– Ki kezdett ismét komolyabban foglalkozni szőlőműveléssel a családban?

– Édesapánk, Parászka György. Eredeti szakmáját nézve testneveléstanár volt, ám abban a munkában nem találta a helyét. 1991-ben negyven szoteken (egy szotek száz négyzetméternek felel meg – a szerk.) fogott hozzá a gazdálkodáshoz. Első lépésként rendbe szedte a meglévő tőkéket, majd újabb szőlőfajtákat ültetett.

A nagyapáink nem válogatták külön a fehér és a vörös szőlőt, egyben készítettek belőlük bort. Édesapánk azonban már minden fajtát külön szüretelt, s így többféle bort tudott készíteni.

Újabb fajták honosításával is kísérletezett. Az ukrán szőlők mellett világi fajtákat (chardonnay, cabernet sauvignon, merlot) is telepített.

Létrehozott egy több mint százféle szőlőből álló fajtagyűjteményt. Emellett gyümölcsoltványokkal is foglalkozott.

Idővel felkérte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, hogy a kertészmérnöki karon tanítson szőlőművelést. A diákok nálunk voltak oltás- és fajtaismeret gyakorlaton.

– Hogyan lett mindebből pincészet?

– Kezdetben édesapánk csak a szőlő- és gyümölcsoltványokat, valamint a csemegeszőlőt adta el. Akkoriban még kevés bort készített.

Idővel megnőtt a kereslet a minőségi borok iránt, s édesapánk még több szőlőt ültetett, hogy több bora legyen. Közel két hektáron gazdálkodott. A borokat a hegyoldalba vájt borospincében érlelte, melyet még az első világháború alatt építtettek ki olasz hadifoglyokkal. A pincében állandó, 16 fokos hőmérséklet van.

Benne működik a 2000-es évek elejétől a pincészet. Ott kezdtünk el borkóstolókat tartani. Akkoriban még nem volt márkanevünk. Néhány évvel később adtuk a vállalkozásunknak a Parászka Pincészet nevet.

 

– A bátyáddal mikor kapcsolódtatok be ebbe a tevékenységbe?

– Kicsi gyermekkorunktól besegítettünk a családi gazdaságban. Édesapánk megmutatta nekünk, hogyan kell a szőlőt metszeni, oltani. A bátyám később elvégezte a Rákóczi-főiskola kertészmérnöki szakát. Én azonban más irányban indultam el. Szintén a beregszászi főiskola tanulója voltam, ám ott matematika-informatika szakon végeztem.

– Hogyan lettél mégis borász?

– Az élet hozta így. Édesapánk hat évvel ezelőtt váratlanul elhunyt. Ránk maradt a szőlészet és a pincészet. A testvéremmel és édesanyámmal úgy döntöttünk, hogy folytatjuk azt az utat, amelyet ő megkezdett.

Létrejött egyfajta munkabeosztás köztünk. Noha mindent együtt végzünk, Gergely szívesebben foglalkozik a szőlővel, én pedig főként a borházban és a pincében tevékenykedem. Mindketten tartunk borkóstolót. A bátyám jól tud ukránul, ezért ő az itteni csoportokat fogadja, míg jómagam anyaországi vendégekkel foglalkozom.

Emellett az én feladatom a marketing és a rendelések lebonyolítása. Saját prospektust készítettem, valamint weboldalt és Facebook-oldalt is működtetünk.

 

– Ezek szerint mégiscsak van valamilyen haszna az informatika végzettségednek. Mennyire tudod kamatoztatni a matematikatudásod?

– Vannak számítások a borászatban, mint például a bor sav-, cukor- és alkoholtartalmának mérése, ám ezek nem igényelnek emelt szintű matematikatudást.

 

– Nem gondoltál még arra, hogy borászként továbbképzed magad?

– De igen. Épp tegnap iratkoztam be a Rákóczi-főiskolán egy szőlész-borász szaktanácsadó képzésre. A bátyám is jelentkezett, ő a szakmérnök irányt választotta.

 

– Emlékszel még az első általad vezetett borkóstolóra?

– Igen. Az már édesapám halála után volt. Visszagondolva, nagyon kezdetlegesek voltak azok az alkalmak. Azóta szemmel látható fejlődésen ment keresztül a pincészetünk.

Anyaországi pályázatoknak köszönhetően sikerült komoly berendezéseket – acéltartályokat, szűrőberendezést, minilabort, zúzó-bogyózó gépet – vásárolnunk. Három évvel ezelőtt építettünk egy klimatizált, korszerű borházat, amelyben a bor előállítása és tárolása történik.

A hegybe vájt pincét ma már leginkább a borkóstolásnál használjuk.

A hozzánk ellátogatók többféle bort kóstolhatnak meg. Fehér és vörös, száraz, félédes és édes borok közül állítjuk össze a kínálatot.

– Mi jellemzi a kárpátaljai ember borkultúráját?

– Az anyaországhoz képest még van mit fejlődnünk. Nálunk még mindig az édes desszertborokat kedvelik leginkább. Emiatt mi is kénytelenek vagyunk ebből többet készíteni.

Szeretik a szeszelt borokat is, mint amilyen a Trojanda Zakarpattya, azaz Kárpátalja rózsája vagy a Kagor.

Ugyanakkor előrelépést jelent, hogy egyre többen vásárolnak száraz bort.

 

– Milyen eljárással készítitek a bort?

– Kétféle – oxidatív és a reduktív – technológiát alkalmazunk. Az előbbinél a bort tölgyfahordóban, levegő jelenlétében érlelik. Ezeknél a boroknál nem annyira a gyümölcsösség, mint inkább a másodlagos illat- és zamatanyagok érezhetőek.

A reduktív eljárásnál az acéltartályokból kizárják az oxigént. Az így készített bor üde, illat- és zamatanyaga gazdag. Ezeket a hordókat ráadásul könnyű tisztán tartani.

– Hogyan szerepelnek a pincészet borai a hazai és nemzetközi megmérettetéseken?

– Ma már bárhol megállják a boraink a helyüket. Erről tanúskodnak azok a díjak, amelyeket az utóbbi években nyertünk. Az idei beregszászi borfesztiválról egy arany, két ezüst, egy bronzéremmel tértünk haza.

 

– További elismerést jelent az, hogy felvettek benneteket a Beregszászi Szent Vencel Borrend tagjai közé.

– A borrend 2003-ban jött létre, édesapám alapító tagja és pincemestere volt. Amikor ő 2013-ban elhunyt, a tagsága a bátyámra szállt. Engem pedig három éve vettek fel a rendbe.

Azokat igyekeznek borlovaggá avatni, akik jelentős teljesítményt mutatnak fel a kárpátaljai borkultúra ápolása területén.

Emellett benne vagyok a 2018-ban alakult Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesületében.

 

– Miből áll borrend és az egyesület működése?

– A borfesztivál megszervezése mellett rendszeresen összejövünk és igyekszünk felmérni a kárpátaljai borok minőségét. Gyakran tartunk régiónk boraiból borkóstolót.

 

– Létezik szakmai féltékenység a borászok között?

– Hogyne. Pincevakságnak nevezik. Ám a kárpátaljai borászokra ez nem jellemző. Mi szívesen megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, egymás borairól pedig igyekszünk valós ítéletet mondani.

 

– Hogyan sikerült az idei beregszászi borfesztivál?

– Forgalom szempontjából átlagosnak mondható az idei fesztivál, ugyanakkor minőség tekintetében fejlődés tapasztalható. Egyre kevesebb a pancsolt bor, a termelők igyekeznek minőségi bort kínálni a látogatóknak.

 

– Mennyire tudtok nyitni külföld felé?

– Rendszeresen részt veszünk magyarországi borfesztiválokon, versenyeken, ám arra sajnos egyáltalán nincs lehetőségünk, hogy külföldre szállítsuk a borainkat. Az ehhez szükséges zárjegy megszerzésének ugyanis olyan feltételei vannak, amelyeket egyelőre nem tudunk teljesíteni.

Ezért leginkább Ukrajna területén kereskedünk. Postai úton juttatjuk el a szállítmányokat. Odessza, Kijev, Harkov, Donyeck vidékéről érkezik a legtöbb rendelésünk.

 

– Mi adja a pincészet legfőbb jövedelmét?

– A borok eladása. A borkóstolást egyfajta reklámnak tekintjük. Emellett gyümölcsösünk is van.

 

– Nemrég nagyon finom bort kóstoltam tőletek: őszibarackot házasítottatok borral.

– Még nagyapámék mesélték, hogy a régi időben, amikor sok gyümölcs termett, azt felhasználták a borkészítésnél.

Mi is kipróbáltuk, s egy nagyon népszerű félédes bor lett az eredmény.

 

– Mással is kísérleteztek?

– Minden évben próbálkozunk újítani. Sokat tanulunk a magyarországi fesztiválokon. Olyan még nem történt, hogy ihatatlan bort készítettünk volna. Rendszeresen kóstoljuk borainkat, ha probléma lép fel, azt időben észleljük és korrigáljuk.

 

– Neked melyik a kedvenc borod?

– Alapvetően a száraz fehér borokat kedvelem. A saját boraink közül most egy 2017-es szüretelésű furmint szamorodni áll hozzám a legközelebb.

Más borok közül a rajnai rizling, olaszrizling, hárslevelű, chardonnay, a bakator tetszik leginkább.

 

– Egyéb alkohol szóba sem jöhet?

– Ha nincs bor, szívesen megiszom a szűretlen kézműves söröket.

 

– Mi az álmotok?

– Szeretnénk a pincészettel Magyarország felé nyitni. Ehhez szükségünk lenne a zárjegy engedélyének megszerzéséhez.

 

– Arra gondoltatok már, hogy a tudásotokat az anyaországban kamatoztassátok?

– Nem. Itt szeretünk élni Kárpátaljában, Benében.

 

– Isten áldását kívánom a további munkátokhoz és a pincészet működtetéséhez!

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma