Esterházy-konferenciát tartottak boldoggá avatásának elindítása jegyében

A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola Boldog Batthyány-Strattman László Tagozata a Glória Társulat, a Pázmáneum Polgári Társulás és az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület társszervezésében szakmai megemlékező konferenciát tartott Esterházy János életéről és munkásságáról a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában (Vermes-villa).

A Vatikán tavaly novemberben engedélyezte Esterházy János boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a krakkói főegyházmegye fog lefolytatni. Januárban megalakult a magyar, szlovák, lengyel és cseh szakértőkből álló történészbizottság, amelynek feladata a lengyel anyától 1901-ben született, Csehországban 1957-ben mártírhalált szenvedett felvidéki magyar politikus életének és munkásságának tanulmányozása és értékelése. A boldoggá avatási per idén márciusban indult el Krakkóban, a Krakkói Érsekség beadványa alapján.

A szakmai konferenciát Herdics György köszöntötte, rámutatva, milyen fontos, hogy Esterházy János életét és munkásságát minél alaposabban feltárják. Majd Mahulányi József egészítette ki pár gondolattal a köszöntőt és kezdte meg egy imával a szakmai előadások sorozatát. A szakmai panelt Csámpai Ottó, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület vezetője moderálta.

Elsőként Gábor Bertalan Szentté válni nem könnyű címmel tartott előadást a gróf életéről. Kiemelte, hogy Esterházy János és a felvidéki magyarság sorsközössége nem véletlen, egymásra bízta őket a gondviselés. „Jó, ha vannak hőseink, de mégsem a hősök a leghitelesebbek egy közösségben, hanem a szentek. Ugyanis nem minden hős szent, de minden szent hős.”

Őt Csonka Ákos doktorandusz követte, aki Esterházy politikai irányvonalának, a keresztényszocializmus felvidéki kiépítőjének, Fischer-Colbrie Ágostonnak, Kassa püspökének a munkásságát mutatta be, hogy az miképpen élt tovább Esterházy János életművében. A fiatal kutató előbb arra mutatott rá, hogy Fischer-Colbrie volt az egyetlen magyar püspök, aki 1918 után hivatalában maradhatott és azóta is ő az utolsó, aki a felvidéki hívek pasztorálását püspökként láthatta el. Ezen felül rámutatott számos hasonlóságra és kapcsolódási pontra, ami összeköti a két jeles személyt. „A keresztényszocializmus kurzusának magyarországi elindítása a szintén felvidéki Prohászka Ottokárhoz kötődik, 1918 után a Felvidéken ezt a szellemi irányvonalat Fischer-Colbrie vitte tovább, Esterházy János pedig ennek az utolsó fénylő csillaga volt.”

Ezután Molnár Imre, Esterházy ügyének legfőbb szorgalmazója és legáthatóbb kutatója mutatta be szenvedéstörténetének tényeit. „Esterházy hol politikájával, hol mártíromságával és ha kellett, szenvedésével és sorsvállalásával szolgálta népét, ami mellett kitartott mindvégig. Ez olyan szellemi magaslatokba emeli személyét, melynek alapján megérdemli, hogy boldogként tekintsünk rá.”

A délelőtti blokk utolsó előadásában Dávid Zsuzsanna művészettörténész, festő prezentálta Esterházy János erkölcsi magatartását morálteológiai tükörben. A művész pontos magyarázattal kiegészítve mutatta be azokat a műalkotásokat, melyek kifejezik a gróf szenvedéstörténetét az alsóbodoki Esterházy Zarándokközpontban.

Délután Karaffa János előadásával folytatódott Esterházy János tevékenysége a szlovenszkói „Magyar Család” védelmében címmel. A lelkiatya ecsetelte a Pazmeneum Társulás szerepét Esterházy szellemi örökségének ápolásában, illetve kiemelte, hogy mindaz a szellemiség, melyet Esterházy képviselt, mindmáig szellemi iránytűje a felvidéki magyar közösségnek. „Keresztényi magatartás, erkölcsös értékrend és magyarságunk megőrzése európai értékek, melyekből nem engedhetünk és meg kell őket tartanunk.”

Utána Gál Péter beszélt Esterházy János életáldozatáról a vértanúság teológiájának értelmezésében. A pécsi egyetemi tanár arra tért ki többek között, hogy a mártíromság keresztényi fogalom. Nem minden hősi halált halt személy tekinthető mártírnak. Ugyanakkor Esterházy János szenvedéstörténete Jézuséval mutat párhuzamokat. „Akik pedig Isten ügyét szolgálják, azokat Ő győzelemre vezeti.”

A szenvedéstörténet és halálának körülményei klinikai szempontból is fel vannak tárva. Kiss László kutatóorvos-történész a vértanúságig vezető út patográfiáját adta elő, melyből kiderült, hogy több korabeli kórlap és adat tanúsága szerint Esterházy tüdőbetegsége még 1955-ben is gyógyítható lett volna. Ekkor ugyanis már 10 éve ismerte az orvostudomány azt a gyógyszert, mellyel kezelni kellett volna őt. „De ahogy manapság is gyakran mondani szokás, nem volt rá politikai akarat. Holott bevett szokás volt, hogy az ilyen súlyos betegeknek elengedték a büntetését vagy speciális kórházba szállították őket. Esterházyt nem a kór, hanem a kegyetlen bánásmód és a határtalan gyűlölet ölte meg.”

Utolsóként pedig Ruppert József posztulátor osztotta meg gondolatait, aki Brenner János és Mindszenty József boldoggá avatási pere eljárásának is az ügyvivője. Előadásában elmondta egy ilyen pernek a menetét és folyamatát, bemutatta a két személy eljárásának fontosabb mozzanatait, majd tapasztalatokat adott át és tanácsokkal látta el az illetékesek Esterházy perében is. Végül elmondta: „Mind Esterházy, mind Mindszenty élete mellé oda lehet tenni az eucharisztiát. Főként annak tekintetében, hogy jövőre Budapesten lesz az Eucharisztikus Konferencia.

Molnár Imre zárógondolatként elmondta, hogy a konferencián elhangzottakból hamarosan kötet is készül, hogy azok a fontos szegmensek, melyek ott elhangoztak, megmaradjanak az utókornak, részei legyenek a boldoggá avatási per dokumentációjának és minél szélesebb körbe eljuthassanak.

Végül Dániel próféta gondolatával zárult a konferencia, mely kifejezi Esterházy szellemi nagyságát is: „Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.”