Múltfogyatkozás: Vályú

Visítottak a disznók. Hangjukat a szomszéd farmig vitte a szél, de senki sem törődött vele, mert amúgy is hangos állatok voltak. A szagukat az egész faluban érezni lehetett, átjárta a levegőt és beleivódott a földbe.

A tanyán lerobbant parasztház állt, valamikori fényét régen elveszítette. Annak idején cselédszállóként működött a kastély udvarán, mára csak az öreg Bogdányi Pál lakik benne, meg a bolond Eszter lánya. A nyugdíjat a disznókra költötték, nekik édeskevés maradt.

Bogdányi megszállottként imádta a jószágokat. Hajnalban kelt és moslékot főzött nekik, beszélgetett velük, amikor az ételt eléjük öntötte, simogatta, becézgette őket, délre már a második adagot is bekészítette, estére pedig kiengedte mindegyiket, hogy a futkározástól a vágásra húsosabb legyen a testük. Néha Esztert is magához hívta, csak hogy megmutassa neki: az állatok okosabbak, mint a tulajdon gyermeke.

Olyankor a lány leült az apja mellé a földre és két kézzel tépkedte ki a zöld füvet. Sohasem ellenkezett, vissza sem szólt, nehogy feldühítse apját. Elviselte az összes szidalmazást és ok nélküli verést. Sokszor megpróbált apja kedvében járni, olyankor kifényezte a legkedvesebb gumicsizmáját, kiganézta az ólakat, a házban pedig patyolat rendet tartott. Az öreg azóta gyűlölte őt, mióta megszületett, s azzal együtt felesége is távozott, örökre.

Aznap Bogdányi nehezen kelt ki az ágyból, pedig idős kora ellenére jó erőben volt. A disznók szinte tomboltak az ólban, a szobába hallatszott a hangjuk.

– Eszter! Eszter, gyere ide, az anyád Úristenit! – kiáltozta, de választ nem kapott. Lányát nem találta a házban, hiába is kereste.

Lebotorkált az ólakhoz. Amikor a jószágok megpillantották gazdájukat, egyre hevesebben visítottak. Bogdányi a nagyfazékhoz ment, megemelte a mellette heverő korpászsákot, pedig tudta, hogy abban már néhány napja nincs semmi.

Szétnézett a pajtában, de ott már tegnap és tegnapelőtt sem talált többet. A házba sietett, elővette a pénztárcáját, és az is épp olyan üres volt, mint odakinn a zsákok. Leült az ágy szélére, fejét a markába temette.
– Eszter! – ordított újra, most már torkaszakadtából – Eszter!

A lány akkor lépett be az ajtón. Szótlanul állt a konyha közepén, térdig sárosan.

– Hol jártál, te bolond? – kérdezte az öreg, s már oldozta is le a nadrágszíjat derekáról.

– Korpát hoztam a malacoknak – válaszolta halkan, de apja ezt már nem hallotta, csak csapott a bőrrel a lány hátára. Addig ütötte, míg az össze nem esett. Nem hatotta meg sem a rimánkodás, sem a sírás.
Bogdányi a pajtához ment, Eszter követte őt. Két teli zsák volt a falnak támasztva.

– Honnan van? – kérdezte.
– Mit számít? – válaszolt a lány.
Apja közelebb lépett és jókora pofont kevert le neki.
– Azt kérdeztem, honnan van?
– Elcseréltem.
– Oszt’ mire?
– Magamra.

A disznók hangosan ropogtatták a csontokat, néhány perc alatt tüntették el a lányt. Bogdányi a pajtába ment, áthajított a mestergerendán egy hosszú kötelet, sámlira állt és felakasztotta magát. Néhány hónappal később megszűnt a trágyaszag a faluban.

Shrek Tímea

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.