Ifjúsági találkozó Beregújfaluban
A kárpátaljai magyar nyelvterület egyik „végvárának” számító Beregújfaluban igen aktív KMKSZ-alapszervezet működik, mely a magyar nemzeti hagyományok ápolása és a magyar nyelv megőrzése mellett igen tevékeny a rendezvényszervezésben is.
Az aktivisták tudják, hogy a jövő egyik pillérét az ifjúság jelenti, éppen ezért igyekeznek számukra magyarságra nevelő, testet és lelket építő, egyben a kikapcsolódást elősegítő programokat szervezni. Július első vasárnapja szintén a fiatalokról szólt: a település sportpályáján ugyanis a Heé Roland vezette KMKSZ-alapszervezet ifjúsági találkozót szervezett.
A rendezvényt megnyitva Heé Roland jó szórakozást kívánt mindenkinek, majd átadta a szót a meghívott vendégeknek.
Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Farkasné Bőcs Judit konzul mondott köszöntő szavakat, elismerően szólva a közösségformálás szempontjából igen szép kezdeményezésről. Elsősorban a fiatalokhoz szólva a sport, a testedzés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Rácz János, a KMKSZ tiszacsomai alapszervezetének elnöke elmondta, hogy immár harmadszor vesznek részt küldöttséggel a beregújfalui KMKSZ-rendezvényeken. Utalt az egy héttel korábban Tiszacsomán megrendezett gyermeknapra, melyen a beregújfalusiak is képviseltették magukat. Rácz János kiemelte: az, hogy a két település magyarsága jelenlétével megtiszteli egymás rendezvényeit, a kölcsönös tiszteletet, barátságot és szeretetet bizonyítja.
Az ezt követő kulturális programok nyitányaként a badalói Szoboszlai Csilla adott elő operaáriát. Felléptek a Tiszacsomai Művelődési Ház, a mezőgecsei kultúrcsoport, a nagyberegi kultúrcsoport, a mezővári művészeti iskola növendékei és a bátyúi Cók-Mók Bábszínház is.
Volt még körhinta, trambulin, célbadobós játék, valamint ingyenfagylalt, vattacukor és finom beregújfalui bográcsgulyás. Az ifjúsági találkozóra a nap folyamán összességében 3-400 gyerek látogatott ki, így a rendezvény helyszíne sosem volt üres.
Heé Roland lapunk tudósítójának elmondta, hogy ez a találkozó az alapszervezetnek az utóbbi években szervezett egyik legnagyobb nyári rendezvénye. „Az ezt megelőző években többek között azon dolgoztunk, hogy nyaranta a fiatalok számára tartalmas, programokban gazdag alkalmakat szervezzünk – tájékoztatott az elnök. – Az ez évi rendezvényhez szükséges támogatásért köszönet illeti a KMKSZ megyei és beregszászi középszintű szervezetét, a lebonyolításáért pedig az alapszervezet tagságát és aktivistáit, valamint két elnökségi tagját, Tóth Bertalant és Csete Balázst. A szervezőmunkában és tereprendezésben két héten keresztül kb. negyven tagunk vett részt, nekik szintén ezúton mondunk köszönetet.”
A rendezvényt a nap végén tűzijáték és szabadtéri diszkó zárta.
