Ung-vidéken már újraindult a futballélet

A profi futball után az amatőr foci is újraindul az Ungvári járásban. A Minaji FC júniusi szezon újrakezdése után a harmadosztályban szereplő Ungvári FC is megkezdte a felkészülést a bajnoki rajtra. Ami pedig az amatőr csapatokat illeti, augusztus 9-én az ungvári járási Szuperkupával folytatódik az idei csonkaszezon.

Az Ungvári FC az Avangard stadionban látta vendégül a megyei bajnokságban szereplő Szerednyei FC gárdáját. Volodimir Vasztyuk csapata az első játékrész után egygólos előnnyel vonulhatott szünetre. Az ungváriak gólját Sztepan Fedaka szerezte. A szünet után az ungváriak játéka már tükrözte a két csapat közötti osztálykülönbséget. A második játékrészben háromszor voltak eredményesek a megyeszékhelyi egylet játékosai. A 4:0-val végződő találkozón Pavlo Tiscsuk volt még eredményes, Viktor Rjasko pedig duplázni tudott. Augusztus 10-én, hétfőn a Munkácsi MFA csapatával mérkőznek meg az Ung-partiak, és augusztus 14-én is felkészülési mérkőzést játszanak, de még az ellenfél kiléte kérdéses – olvasható az Ungvári FC hivatalos közösségi oldalán. Az Ungvári FC csapatában pályára lépett a Sahtar Donyecket is megjárt kétszeres ukrán válogatott középpályás, a magyar származású nagyszőlősi játékos, Pukánics Adrián is. Szintén a győztes csapatban lépett pályára Jurij Csonka, aki korábban az Ukrán Amatőr Kupa-győztes Beregvidéki SC, és a Metaliszt Harkiv játékosa is volt. 

Az ungvári járási Szuperkupáért a bajnoki ezüstérmes Nagyláz csap össze a kupagyőztes Kereknye (Koritnyáni) csapatával, mivel a bajnok Unggesztenyési Csillag (Zirka Linci) a megyei bajnokság másodosztályába nyújtotta be nevezését. A mérkőzést augusztus 9-én, helyi idő szerint 12 órai kezdettel rendezik meg Ókemencén (Kamjanica), a Kamelot komplexumának stadionjában – adta hírül a lobda.at.ua internetes hírportál.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma