255 éve halt meg I. Ferenc német-római császár

255 éve, 1765. augusztus 18-án halt meg I. (Lotharingiai) Ferenc német-római császár, Mária Terézia férje, a Habsburg-Lotharingiai-ház alapítója. Bár az uralkodót az államügyek vitelétől igyekeztek távol tartani, Ferenc üzletemberként kifejezetten tehetségesnek bizonyult. 

Francia nagyapja Lotharingia birtoklásán különbözött össze a Bourbonokkal, és az ősellenség Habsburgoknál keresett támogatást, majd feleségül vette I. Lipót császár nővérét. Ferenc 1708. december 8-án Nancy városában született, a Lotharingia hercege címet 1727-ben, apja halála után örökölte meg.

Akkor már évek óta a bécsi udvarban élt, ahol III. Károly császár pártfogását élvezte, sőt a császár őt szemelte ki lánya, Mária Terézia férjének. 1732-ben magyarországi királyi helytartónak nevezték ki a tisztségtől igencsak húzódozó Ferencet.

Pozsonyi székhelyén az ügyekkel nem sokat törődött, inkább a közeli Bécsben udvarolt (franciául, mert németül élete végéig sem tanult meg tisztességesen) jövendő feleségének, akivel szép lassan egymásba szerettek. Az esküvő azonban késedelmet szenvedett.

A lánya örökösödési jogának elismertetésén munkálkodó Károly nem kívánta magára haragítani a Lotharingiára ácsingózó franciákat, ezért le akarta mondatni Ferencet hercegi címéről. Amikor az erre nem volt hajlandó, ultimátumot kapott: vagy Lotharingia, vagy a menyasszony, s ő némi habozás után úgy döntött, hogy inkább lesz császári férj, mint trónkövetelő.

Ferenc 1736. február 12-én vette el Mária Teréziát, ezúttal – a Habsburgok történetében szokatlan módon – szerelmi házasság köttetett. A fenséges párnak az idők során tizenhat gyermeke született, közülük II. József és II. Lipót császár és magyar király, a tragikus sorsú Marie Antoinette francia királyné lett.

Ferenccel némi franciás könnyedség költözött be a bécsi Burg falai közé, ahol a spanyol etikett szigorú szabályai uralkodtak. (Jellemző, hogy a rangkülönbség miatt Ferenc öccse csak a muzsikusok karzatáról nézhette végig bátyja esküvőjét.)

Ferencet 1745-ben német-római császárrá választották, de az uralkodással sok gondja nem volt, nem is lehetett. Felesége ügyelt arra, hogy az államügyektől távol tartsa, amikor egyszer mégis felszólalt a koronatanácsban, az egyébként fülig szerelmes Mária Terézia durván ráförmedt: ne foglalkozzon olyan ügyekkel, amikhez nem ért.

Üzletemberként viszont kifejezetten tehetségesnek bizonyult. Nemcsak a hétéves háborúban a csőd szélére került birodalom, hanem saját pénzügyeit is stabilizálta. Fiatal korában felgyűlt adósságait gyorsan „ledolgozta”, sőt élete végén hatalmas magánvagyona volt.

Állampapírokból szerzett pénzét birtokokba fektette, és külföldön fialtatta, majd maga is bankot alapított. Csendestárs volt a lottó bevezetésénél és hadiszállítóknál, gyárakat és manufaktúrákat alapított, kísérletezett az alkímiával is.

A jóképű, a női szépségnek ellenállni képtelen Ferenc hajlamos volt a félrelépésre, de erre egyre nehezebben volt módja: gyanakvó felesége ugyanis megszigorította a császárváros erkölcseit.

A császár kevés szabadságát előbb Colloredo grófné, majd Neipperg grófnő társaságában töltötte, akiből utóbb Auersperg hercegné lett. Ferenc 1765. augusztus 18-án Innsbruckban, Lipót fia esküvőjére készülve halt meg. Mária Terézia élete végéig gyászolta, haját ettől kezdve rövidre vágva hordta, gyászruháját nem vetette le, szobáját feketével vonatta be, és utolsó szavai is ezek voltak: „Hozzád!”