Fakti: „Kárpátalján ukrán helyett magyarul fognak beszélni”
A Legfelsőbb Tanács által a közelmúltban elfogadott, de az államfő által még alá nem írt új nyelvtörvény kapcsán arról közölt riportot minap az ICTV tévécsatorna Fakti című hírműsora a fenti címmel, „hogyan változtathatja meg az életet ez a dokumentum azokban a régiókban, ahol a nemzeti kisebbségek nyelve máris széles körben használt”.
Mint rámutatnak, Kárpátalján regionális nyelvvé lehet a magyar. Sajnos a tudósítót nem a kárpátaljai magyarság helyzete izgatta elsősorban. A csatorna weboldalán a riport írott változata is olvasható.
A riporter bevezetésként közli, hogy a megyében több mint 150 ezer magyar él, ami a lakosság 12 százalékát teszi ki. A tévé stábja elsőként az Ungvárhoz közeli Palágykomorócra kalauzolja el az ukrán nézőt, megjegyezve, hogy a falu 1100 lakosából mindössze 70 ukrán.
„Ukránul néhány magyar beszél. A nyugdíjasok értik az oroszt. Az ifjúság nem akarja tanulni az államnyelvet, nem szükséges. A határ menti faluban magyar nyelvű újságokat olvasnak. A községi tanácsban a hivatalos nyomtatvány, a pecsét és a bélyegző már rég kétnyelvű” – írja le a helyzetet az újságíró.
Első hallásra vagy olvasásra talán fel sem tűnik, hogy a szerző a hangsúlyt nem a magyarnak mint kisebbségi nyelvnek a használatára helyezi, hanem arra, hogy a magyarok nem tudják, s nem is akarják megtanulni az ukránt.
Az összeállítás megszólaltatja Tóth Renáta 27 éves helyi lakost, akiről megtudjuk, hogy magyar iskolát végzett, s két fia egyetlen szót sem beszél ukránul.
– Az idősebbik fiam egyáltalán nem akarja tanulni az ukrán nyelvet. A mindennapi életben nem használjuk azt. Én se beszéltem, és nem is akarom. Igen, mondok néhány szót oroszul, hogy megértessem magam valakivel az ukránok közül, ha szükségem van rá – idézte Tóth Renáta magyar szavait ukránul az ICTV riportere.
– Itt minden magyarul van, az újságok, a hirdetések – mondja el az összeállításban Nagyija Nagy-Darcsi, a Palágykomoróci Községi Tanács titkára. – Még a hirdetéseket is magyarul adják választások előtt… A templomban magyarul folyik az istentisztelet.
A továbbiakban megtudja a tévénéző-olvasó a riportból, hogy a magyarok gyermekeinek 90 százaléka a 100 kárpátaljai magyar iskola valamelyikében tanul. „A tankönyveket az ukrán állam biztosítja” – hangzik el, de arról már nem esik szó, hogy ez nem kegy, hanem az állam kötelessége, amelyet az mindazonáltal csak ímmel-ámmal teljesít – évről évre elkeseredett küzdelmet kell vívniuk a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezeteknek a megjelentetésükért.
„A kárpátaljai magyarok azt mondják, ha a nyelvtörvényt mégiscsak elfogadják, anyanyelvük hivatalos használata megkönnyíti az életüket – tudjuk meg a riportból. – A választásokon követelhetik a magyar szavazólapokat, a tanintézményekbe való felvételkor pedig a /magyar/ teszteket. A helyi hivatalnokokat megrémíti ez a lehetőség. Nem rendelkeznek hozzá tudással, tolmácsokkal és pénzzel.”
– A mi falunkban beszélnek magyarul a községi tanács dolgozói, s úgy írnak, hogy azzal nincs gond. De már a járási tanácsban speciális emberekre lesz szükség a magyar nyelvre – jegyzi meg Tóth Sándor, a Palágykomoróci Községi Tanács munkatársa.
„A hivatalnokok biztosítanak: az újítás nem jár lényeges változásokkal. A nemzetiségi kisebbségek jogait a megyében soha nem korlátozták. Más a véleménye Kovács Miklósnak, a kárpátaljai magyarok vezetőjének. Azt mondja, a törvény nem számolja fel a meglévő diszkriminációt. Az ukrán hivatalnokok nem beszélik a nehéz magyart, hogy az új törvény értelmében ezen a nyelven kommunikáljanak a helyi lakossággal. A nemzetiségi kisebbségek képviselőit viszont nem alkalmazzák az ügyészségen, a bíróságokon és állami hivatalokban. Magyarok csak választott vezetői tisztségekben vannak” – fogalmaz a riporter.
– Igen szkeptikusak vagyunk a törvény gyakorlati alkalmazását illetően – jelentette ki Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke az ICTV kamerája előtt. – A tudománytalan fantasztikum birodalmába tartozik elképzelni, amint a törvény elfogadása után pályázatot írnak ki minden fentebb említett hivatalnál, hogy a magyar nyelvű dolgozók arányát a magyar lakosság arányáig emeljék.
„A jogászok állítják: a hatályos törvények lehetővé teszik a nemzetiségi kisebbségek képviselői számára, hogy éljenek jogaikkal. Az új dokumentum csupán konkretizál és megmagyaráz bizonyos normákat, s nem eszközöl forradalmi változásokat” – jelenti ki a továbbiakban a Fakti riportere, mintegy válaszul Kovács Miklós szavaira.
– A jelenlegi nyelvtörvény is kimondja, hogy például a helyi önkormányzati szervek dokumentumait az ukrán mellett a nemzeti kisebbségek nyelvein is meg lehet jelentetni. Most ki van mondva, hogy ez regionális nyelv lesz” – mondta el a riporternek Vaszil Lemak professzor, a jogtudományok doktora.
(A magunk részéről, csak így, zárójelben, hozzátennénk: senki sem tartotta fontosnak megemlíteni a riportban, hogy távolról sem minden önkormányzatban és nem minden dokumentumot fordítottak le magyarra eddig sem.)
„Az új törvény feljogosítja a kárpátaljai magyarokat, hogy csak a saját nyelvüket használják. Az ukránt teljesen elutasítják, szükségtelenné válik tudni azt” – vonja le riportja végkövetkeztetését a szerző, amiből egyértelműen kitűnik, hogy – mint korábban már annyiszor – az újságírót valójában ezúttal sem a kisebbségi nyelvhasználat kérdése izgatta, hanem az, hogy a magyarok miért nem beszélik az államnyelvet. Renitensekként mutat be bennünket a többségi társadalomnak, akik nem hajlandók beállni a sorba, ahogyan azt bizonyos ukrán politikusok szeretnék.
Hét