Kárpátaljára látogat a Pusztuló kövek nyomdokában c. biciklitúrás expedíció

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 450 éves múlttal rendelkező felekezeti iskola Kolozsvár szívében. Az idők során a kollégium a múzsák és erények jegyében tanítás-tanulás folyamatát igyekezett mindig a ma diákjának az érdeklődési körén belül lebonyolítani. Egy ilyen testközeli didaktikai módszernek nevezhető a Pusztuló kövek nyomdokában címet viselő biciklitúrás expedíció is, amelyet idén nyolcadik alkalommal szervez meg a kollégium. Az eddigi túrák során csak országunk határain belül jártunk. Bringáztunk már a Fekete tenger partján, a Transfogaras és Transalpina szerpentinjein, a Duna menti Vaskapuk közelében, Máramaros vidékén is. Az idén viszont rendhagyó módon először túllépünk Románia határán, Kárpátalját és a Vereckei hágót célozva meg. Minden alkalommal két hétig bringázunk szebbnél szebb tájakon, ismerkedve hazánkkal és legtöbbször sajnos a már csak a pusztuló kövek által mesélt történelmükkel.
Idén Kolozsvárról indulva Dés felé haladunk és Máramarosszigeten lépünk ki az országból. Ukrajnában magyar múltú városokat látogatunk meg Huszt városával kezdve, áthaladunk a Vereckei hágón, amely egyben a túrának a legtávolabbi pontja. Innen visszafele vezet utunk Munkácson és Beregszászon keresztül majd a halmi-i határátkelőnél lépünk újra Romániába. Hazafelé Szatmárnémetin keresztül, Zsibó irányából érkezünk Kolozsvárra.
Mindez összesen 800 kilométert jelent, amely során különös figyelmet kapnak a történelmi jelentőséggel bíró települések és emlékművek meglátogatása is, amint a túra neve is mutatja.
A biciklitúra nem a teljesítményről szól, hanem arról, hogy hogyan tud 34 ember együttműködni, gyakorlatilag együtt élni, önellátóan, külső segítség nélkül. A diákoknak különösen nagy élmény és megpróbáltatás is egyben, hiszen nem könnyű tizenévesen elszakadni az otthoni kényelemtől, a virtuális világtól és felelősséget vállalni önmagukért illetve a csapatért.
Augusztus 23-án, csütörtökön reggel 8-kor indulunk útnak a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvaráról, ahonnan csapatunk rendőri kísérettel Apahida fele vonul ki a városból, majd 11 nap után szeptember 2-án érkezünk haza ugyanide.
Ukrajnába augusztus 26-án érkezünk, első esténket Huszt városában töltve, 27-én Ökörmező mellett, majd 28-án a Vereckei emlékműnél táborozunk. Munkácson 29-én és 30-án leszünk, Beregszászon pedig 31-én haladunk át.
Számunkra sokat jelent, hogy eljuthatunk Kárpátaljára, ugyanis ritka alkalom hozzánk hasonló sorsban élő magyarokkal találkozni, illetve biciklivel felfedezni a Kárpát-medencének ezt a gyönyörű részét is.

Polacsek Péter