Tárcajegyzet: Focipolitika törött orral
Két törött orr után az ember nem focizik szívesen. Két törött orr előtt sem volt a kedvenc foglalkozása, nem csoda hát, ha az ilyen ember egy labda nem sok, annyiba sem rúg bele, vagy talán csak tíz évben egyszer. Mint hasonló karakter, jómagam is könnyeden dobhatnám oda: a foci csupán begőzölt izomagyak reménytelen törtetése lágy fűszálak között, de nem dobom, mert melléfognék: a pályán a reménytelenségnek nincs helye, sőt, a játék maga az élet. Már annak, aki játszik.
Annak pedig, aki nem, marad a focipolitika: gombaként burjánzó stadionok az anyaország mezőin. Mert valóban, akad jó pár stadion és egyéb sportlétesítmény Magyarország-szerte. Soknak nem mondanám, mert mondták azt már elegen, de kevésnek sem, mert stadionból sosem elég.
A sport közösségformáló tevékenység, s mint olyan, erősíti a közösség megbecsültségét mind helyi, mind nemzetközi szinten. Éppen ezért akadt sok kritikusa a magyar kormányprogramnak, mely stadionok tucatjait húzta fel a Kárpát-medence legkülönbözőbb pontjain. Érthető persze a kritikus, aki kicsi mer lenni, csakhogy kicsiknek a pályán nincs helye. A pálya márpedig készen vár, hogy benépesítsék azok, akiknek nem elég a kicsiség vakmerősége.
Ferencz Alpár