McLaren első sor az Olasz Nagydíjon

Lewis Hamilton idei negyedik pole pozícióját szerezte az Olasz Nagydíj időmérő edzésén. Mellőle csapattársa, Jenson Button vághat neki a távnak – idén először. A 3. Felipe Massalett, míg Alonso csak a tizedik.Az idei utolsó európai időmérő edzés kifogástalan időjárási körülmények közt kezdődött Monzában: a levegő hőmérséklete a 30, az aszfalté a 40 fokot súrolta alulról, miközben a nap zavartalanul sütött, esőre az előrejelzéseknek megfelelően semmi esély nem volt.
A 20 perces első etapban érvényesült a papírforma, az élbolyba tartozó pilóták mindannyian simán továbbjutottak a Q2-be. Nico Hülkenberg mért kör nélkül rögtön a kvalifikáció elején lerobbant, a váltójával akadtak problémái. A Force India másik versenyzője, Paul di Resta autójában már korábban váltót cseréltek, így ő öthelyes rajtbüntetést kapott az időmérő előtt, szóval az indiai csapat számára nem az olaszországi lesz az idei év legjobb időmérője. Hülkenberg minden bizonnyal megkapja majd a rajtengedélyt úgy is, hogy nem volt mért köre, és így a 107 százalékos szintidőt sem tudta teljesíteni.
Az első etap ezek után Heikki Kovalainen és Jerome D’Ambrosio csatájáról szólt. A továbbjutást érő 17. helyet végül a Lotus belga pilótája, az egyfutamos eltiltását töltő Romain Grosjean helyére beültetett D’Ambrosio szerezte meg. A Caterhammel Kovalainennek nem volt reális esélye a továbblépésre, bő fél másodperccel maradt alul.
D’Ambrosio ezzel eddigi legjobb F1-es időmérős eredményét érte el, hiszen tavaly a Virgin Racing (a mai Marussia) színeiben a 20. volt a legjobb rajtpozíciója.
A második etapot Fernando Alonso ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyta: megfutotta a legjobb köridőt. A Ferrarinak fekszik a hazai pálya, ezt a csapattársánál általában gyengébben muzsikáló Felipe Massa is bizonyította versenyképes köreivel. A pole pozícióért folyó harcban a Ferrari fő kihívójává a McLaren lépett elő, a két ősi rivális Q2-es harcát is a Ferrari nyerte.
A továbbjutásért szokás szerint öldöklő volt a küzdelem, és végül Mark Webber személyében egy nagy kieső is volt, a Red Bull Racing ausztrálja a 11. időt autózta. Pastor Maldonado 12. lett, de őt a belga rajtnál elkövetett kiugrás és az azt követő ütközés miatt tíz hellyel hátrébb sorolják majd.
Kiesett még a második etapban az utolsó kanyarban, a Parabolicában a füvet is megcsípő Sergio Perez (Sauber), Maldonado williamses csapattársa, Bruno Senna, a két Toro Rosso, és a 16. idő birtokosaként D’Ambrosio is.
Az utolsó tíz percet Lewis Hamilton kezdte a legjobban, Massa és Button előtt vezetett a hajrá előtt. Az első két etapot „megnyerő” Alonso csak az ötödik legjobb idővel kezdett, majd a folytatásban még hátrébb csúszott. A végső rajtsorrendről azonban az utolsó nagy rohamok döntöttek.
Nem kis meglepetésre Fernando Alonso csak a 10. lett, miközben Massa a 3. helyre hozta be a Ferrarit. A csapattársát időmérőn idén először megverő brazil elől a két McLaren rajtol majd, Hamilton 1:24.010-zel szerezte meg a pole pozíciót, csapattársa, Jenson Button előtt. Paul di Resta remek kört futva negyedik lett, így a büntetését is beszámítva majd a 9. helyről rajtolhat, vagyis sikerült minimalizálnia a veszteséget. Vettel a két Mercedes közül rajtol majd, Alonsót pedig Räikkönen és Kobayashi is megelőzte még a Q3-ban.
A világbajnoki pontverseny éllovasa a belga kiesés után ismét nehéz helyzetbe került, közvetlen riválisai közül egyedül Webbert tudta megelőzni, a többiek jóval előle rajtolnak, előnye tehát jó eséllyel tovább apad majd.
Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol.
Forrás: f1vilag.hu