„Grosjean az eltiltás után még erősebben tér vissza!”
Romain Grosjean egyfutamos eltiltását követően erősebb versenyzőként tér vissza a Formula–1-be, állítja a Lotus csapatfőnöke, Éric Boullier.
Csapatfőnöke, Éric Boullier szerint a Belga Nagydíj tanulságai hasznosak lesznek Grosjean számára.
A tehetséges, ám a rajtoknál gyakran hibázó francia a Belga Nagydíj elején számította el csúnyán magát, amelyet követően a világbajnoki tabella első két helyén álló Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont is kiütötte a versenyből, amelyet követően egy futamról eltiltotta az FIA, ezért a monzai viadalt csak kívülről szemlélhette.
A Lotus csapatfőnöke, Éric Boullier szerint Grosjean a tanulságok hasznosak lesznek a számára, hogy még jobb pilótává avanzsáljon.
„Rengeteget beszélgettünk erről, és végül is valamilyen szempontból ez volt a legjobb a számára – mondta Boullier az egyfutamos büntetésről. – Ugyanolyan gyors lesz, miután visszatér a pályára, és én úgy gondolom, hogy erősebb pilóta is lesz.”
„Még biztosabb lesz magában, és miután megbeszéltük, és megoldottuk ezt a problémát, még jobb lesz” – tette hozzá a csapatfőnök.
Boullier kitért még a Monzában Grosjean helyettesítő Jérome d’Ambrosióra is, akivel annak ellenére elégedett volt, hogy nem szerzett pontot.
„Úgy gondolom nagyon megbízható volt – mondta a belga versenyzőről. – Frusztráló lehet a számára, hogy ez pontszerzésben nem nyilvánult meg, de ha megnézzük az adatokat, látható, hogy milyen szépen fejlődött a hétvége során.”
„Hamar elveszítette a KERS-ét, ami miatt sok időt vesztett minden körben. A sebessége nagyon jó volt, felvette az élmenőkkel a versenyt, ráadásul egy tíz hónapos szünet után ment újra futamon, és nagyon látványos munkát végzett” – magasztalta D’Ambrosiót a csapatfőnök.
Forrás: nemzetisport.hu