Elhunyt Balassa Sándor, a nemzet művésze

Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus – közölte az MMA

A hosszú betegség után elhunyt Balassa Sándor az MMA társadalmi szervezet egyik alapítója volt, a Magyar Művészeti Akadémia köztestület saját halottjának tekinti – áll a közleményben.

1965-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán, ahol zeneszerzést tanult. 1964 és 1980 között a Magyar Rádió zenei rendezője volt. 1981-től a Zeneművészeti Főiskola hangszerelés-tanára, 1993-tól egyetemi tanár.

1992 és 1997 között, valamint 2001-2004-ben a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjává választották.

Balassa zeneszerzői pályaútja feltűnő sikerrel indult Rekviem Kassák Lajosért című művének 1969-es bemutatójával.

Ettől az időponttól kezdve Balassa csaknem minden kompozíciója a kortárs magyar zeneszerzés előterében állt: a Wolfgang Borchert-dráma nyomán készült operája, Az ajtón kívül (1973-1977) az új magyar operaműfaj kiemelkedő sikerét reprezentálta a szerző elsődleges drámaformáló készségét, stiláris, művészi érettségét tanúsítva. Ezt követte 1987-ben A harmadik bolygó című egyfelvonásosa (1987), majd Balassa harmadik operája, a Karl és Anna (1987-1992).

Zeneszerzői alkotásai a zenekari, kamarazenei és vokális területeken hasonló jelentőségű eredményekről tanúskodnak: számos művét komoly külföldi elismerés fogadta, sőt gyakran megtisztelő megrendelések eredményeként készültek kompozíciói.

Elsőként írt művet az 56-os szabadságharcról (301-es parcella, 1997; Október virágai, 2003), Trianonról (Trianon, 2010).

A magyar szellem jeleseiről (Kőrösi Csoma Sándorról, Sinka Istvánról, Szervánszky Endréről és Szabó Dezsőről) zenei arcképet festett Négy arckép címmel. A magyarság történelméhez kapcsolható több, ebben a korszakban született szimfonikus műve (Tündér Ilona, 1992; Csaba királyfi, 1993; A Nap fiai, 1995; Magyar koronázási zene, 1998; Hunok völgye, 1999).

Művek sorát írta (Trombitaverseny, Cimbalomverseny, Kettősverseny oboára és kürtre, Naphegyi kirándulás, Nyári zene) az 1990-es évtizedben. Ezekben az években néhány kórusmű is született a szellemi önvédelem tárgykörében (például Kelet népe, A gólyához, Szülőföldem szép határa, Magyarország romlásáról, Decemberi kiáltás).

Csoóri Sándor felkérésére írta meg az 1989 – Gondolatok a nemzeti zenéről című esszéjét, melyben leszögezte, a kultúra csak nemzeti lehet.
1991-1992 fordulóján Makovecz Imrével, Somogyi Józseffel, Schrammel Imrével, Gyurkovics Tiborral és sok más művésszel együtt részt vett a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetet megalakításában. Az Akadémia alelnöke lett, s számos szervezési feladatot magára vállalt. A magyar zeneszerző társadalom kiválóságait személyesen felkereste, hogy azok csatlakozzanak az egyesületi akadémiához. Számos nehézség ellenére végigküzdötte az alapító időszakot Makovecz Imrével.

Az utolsó évtizedekben Balassa zeneszerzői szemlélete, stílusa fontos átalakuláson ment keresztül.

A korábbi szabad dodekafon struktúrák alkalmazásával szakítva egy konzekvens diatonikus stílus iránti elkötelezettségéről tett tanúságot, amelynek legfőbb forrásaiként az európai zenetörténet bécsi klasszicista korszakát és a magyar népi tradíciókat tekintette. Ennek az új értelemben vett stiláris szabadságnak keretében teremtette meg minden egyes új művének zenei karakterisztikumait. Új szemléletével egyidejűleg egy közvetlenebb kapcsolatteremtés igénye érvényesül alkotásaiban, s ez egyidejű közeledést mutat kora hallgatóságához és előadó-művészetéhez. Ezeket a törekvéseket sikeresen igazolták azon művei, mint a Karl és Anna budapesti bemutatója (1995, Magyar Állami Operaház) és legújabb kompozícióinak közelmúltbeli sikeres előadásai – olvasható az MMA közleményében.

Zeneszerzői munkásságának elismerését Balassa Sándor számos kitüntetése jelzi: 1972-ben Erkel-díj, 1978-ban Érdemes művészi kitüntetés, 1983-ban Kossuth-díj, 1988-ban és 1998-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj, 1989-ben a Kiváló művész kitüntetés. 2014-ben az elsők között lett a nemzet művésze „a magyar zenei hagyományokra épülő gazdag zeneszerzői munkásságáért, történelmünket megidéző és a nemzeti karaktert hitelesen megformáló művészetéért, oktatói tevékenységéért és példamutató életútja elismeréseként”. 2016-ban a köztestület a 2015-ben bemutatott Földindulás című munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjában részesítette.

Forrás: mti.hu