Tárcajegyzet: mosoly

A baj mindig párban jár, sosem egyedül. Ennek az a jó oldala, hogy nem vesztegeti a drága időmet, egyszerre esek túl rajta. A rossz oldala viszont az, hogy nehéz több teherrel a vállamon, elég lenne egy is. Pénteknek általában mindenki örül. Főleg, ha Robinsonnak hívják. Nekem viszont a megkönnyebbülés helyett feketelevest tartogatott a hétvége. Nekem nem a vasárnapom volt szomorú, csak a péntekem lehangoló. Nem szoktam az időjárás alakulását égi jelként értelmezni, de aznap reggel meglehetősen sötét felhőkkel a fejem fölött léptem ki a lakásom ajtaján.

Az indulás előtt nem találtam meg egy igen fontos kis borítékot. Felforgattam a lakást, mindhiába. „Ráült az ördög, majd ha nem keresed, meglesz” – rémlettek anyukám szavai, amit ilyen esetekben mondani szokott. Legyintettem, és nem kerestem tovább. Hiába fontos, ha nincs, hát nincs meg.

Kis bosszúság nem bosszúság. De a kellemetlenség tovább folytatódott, amikor rádöbbentem, hogy hiába cipelem magammal az elromlott gépezetemet, zárva van a bolt. A garanciapapíromtól nem nyílnak meg a lakatok… És még csak délelőtt volt.

„Orvoshoz kell menned” – kólintottak fejbe a nővér szavai. Reméltem, hogy azt mondja nekem, csak túlaggódom, aludjam ki magam, sportoljak vagy egyéb ilyen tipikus tanácsokkal lát el. De nem. Ahogy elmeséltem a tüneteimet, elkomolyodott az arca. Tudtam, hogy ez már jót nem jelent. Látta, hogy megijedtem, próbálta ellensúlyozni a hallottakat azzal, hogy hátha nem találnak semmi aggasztót, hogy ezzel megelőzöm a nagy bajt, csak nyugodjak meg, és mihamarabb forduljak szakemberhez. Tulajdonképpen nem történt tragédia, hiszen nem daganatom van. Maga a tény, hogy orvoshoz kell mennem, olyan sötétté változtatta a napomat, mint az égen a felhők. Kedvetlenül vásároltam be a konyhára.

A listás elemek beszerzése után úgy döntöttem, ha már ilyen keserű a napom, rámfér valami édes. A fagyi mellé rendeltem egy epres koktélt, és leültem falatozni. Próbáltam nem gondolni arra, hogy orvost kell keresnem, lehetőleg mihamarabb, de a gondolatot nem tudta elnyomni a rágógumi ízvilága sem. A pultos megkérdezte, hogy hol hagytam a barátaimat, mert soha nem ülök le egyedül. Mondtam, hogy most nem értek rá, és azért jöttem magam, mert a rossz napomat fagyival próbálom lehűteni. Egy kis mosollyal az arcán tűnt el a pult mögött. Pár percig egykedvűen kanalaztam a hideg édességet, majd megérkezett az asztalomhoz az italom. – Hogy szebb napod legyen – tette le az asztalra.

Ott mosolygott rám a koktél eperöntetes szemeivel. Az apró kedvesség megszépítette a hosszú és borús péntekemet. Abban a pillanatban a világ legfinomabb turmixát ihattam meg. És a mosoly a kehely tetejéről az én arcomra ragadt át.

… a keresett borítékot másnap abban a könyvben találtam meg, amit csütörtökön fejeztem be.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma