Múltfogyatkozás: Átépítés VI. – Vacsora

Csendben nyílt és záródott az ajtó Jekatyerina keze alatt. Mása már csak azt vette észre, hogy Jekatyerina a konyhában áll. Mása először nagyon megijedt, majd nevetve csak ennyit mondott:

– Már azt hittem, hidegen akarod enni a pelmenyit.

Jekatyerina nem válaszolt. Leült az asztalhoz, szedett a tányérjába egy kis adag ételt, tett rá ecetet és tejfelt, majd a bors után nyúlt. Elgondolkodva szórta.

– Ennyire csípősen szereted? – próbálta kizökkenteni Mása. Barátnője ekkor vette észre, hogy túl sok borsot tett a vacsorájára. Zavartan és ügyetlenül tette le a borstartót, ami a műanyag terítőre szóródott ki.

– Hagyd, majd feltakarítom – intette le Mása. Nem tudott szó nélkül elsiklani Jekatyerina szétszórtsága felett. – Veled meg mi történt?

– Nem akarom, hogy ő csinálja anyámék sírját, ez a gyáva senki, undorodom tőle, bárcsak soha többé ne láttam volna – szaladt ki Jekatyerinából, majd nagyot sóhajtott.

Hallgattak.

– Mégis mi történt?

– Semmi, csak nem akarom többé látni. Keresek egy másik sírkövest.

– Rendben. De ha el akarod mondani…

– Kérlek, soha többé ne hozd szóba őt!

– Ahogy szeretnéd – mondta Mása. Menteni akarta a helyzetet. – Vegyél még, és akkor nem lesz annyira csípős.

Késő volt. Jekatyerina megevett egy darabot. Kimeresztette a szemét, majd becsukta, és négyszer tüsszentett. Az utolsó nevetésbe, majd köhögésbe ment át. Mása előbb megijedt, majd ő is nevetett.

– Mindjárt neked is csináltathatok egy sírkövet – veregette Jekatyerina hátát.

– Jó, de esküdj meg, hogy nem Andrijtól rendeled meg – nevetett Mása.

– Pedig ő a legjobb a környéken.

– Lehet, de nem nekem.

– Nem akarsz róla beszélni?

– Igazából nincs mit – mondta Jekatyerina, miközben néhány darab pelmenyit tett még a tányérjába. – Azt hittem, annyi idő után úgy tudunk beszélni, mint idegenek, legalábbis régi ismerősök, de nem, nem tudok. Olyan visszataszító volt vele szóba állnom.

– Nem teljesen értelek, de ha így gondolod, hát elfogadom. És többé nem beszélünk róla.

– Köszönöm.

Befejezték a vacsorát. Szinte elszaladt az este a mosogatással, a híradóval és a fürdéssel.

Mielőtt aludni tért volna aludni, Jekatyerina bekopogott Mása szobájába. Éppen a lefekvéshez készült.

– Hálás vagyok, hogy te ugyanaz az ember maradtál – mondta Jekatyerina. – És köszönöm, hogy segítesz.

– Ha még egyszer megköszönöd, kiteszlek – mondta Mása. – Jut eszembe, a munkatársam a múltkor mondta, hogy van egy sírköves ismerőse a szomszéd városban. Holnap felhívom. Csak annyi, hogy drágább egy kicsit. És nem minden nap tud kiugrani, lehet, hogy várni kell majd.

– Ez legyen a legkevesebb – mondta Jekatyerina. Meg akarta köszönni a segítséget, de tudta, hogy Mását ez bosszantja. – Mindenre van valami megoldás.

– Így igaz.

– Tudod, hiányzik a gyermekkorunk. Ahogy a gyárudvaron játszottunk, a szemétből építettünk babaházakat, és annyira boldogok voltunk, ha a babáinknak új ruhát készíthettünk papírmaséból.

– Valóban jó volt.

Elhallgattak.

– Menjünk aludni – szólalt meg végül Mása. – Jó éjt.

– Jó éjt – felelte Jekatyerina, lekapcsolta a villanyt, és átment a szobájába.

Szinte azonnal elaludt, ahogyan a fejét párna érte. Álmában ismét gyermek volt, és a romos gyárban szaladgáltak Másával. A boltban Anna néni kakasos nyalókát adott nekik azért, mert segítettek neki a takarításban. Jekatyerina édesanyja otthon finom borscsot főzött vacsorára, apja babaházat vágott ki kartonból. A vacsora után Mása náluk maradt, és egész éjjel a babáikkal játszottak. A játékbabák rájuk hasonlítottak. Először cipősdobozból összerakott hruscsovkákban éltek, majd a herceg elvitte őket a csodaszép babaházba, ahol már királynőként éltek.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.