Nemzetközi összefogás Kárpátaljáért

A beregszászi Diakóniai Központ ad otthont október 15. és 18. között a Kárpátaljai Kerekasztal nevű konzultációnak, amelyen a határon túl élő magyar reformátusok missziói és diakóniai szolgálatát támogató nyugat-európai egyházak és segélyszervezetek képviselői vesznek részt.

A svájci református egyházak segélyszervezetének (HEKS) kelet-európai referense, Matthias Herren, 2007 és 2009 után immár harmadszor hívja össze a tanácskozást a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közreműködésével. A HEKS kiemelt támogatója a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjának és a központ által koordinált szociális és egészségügyi programoknak. A HEKS, valamint az egybehívott német és holland partnerek az egyház missziói kezdeményezéseit is segítik.
A kerekasztal résztvevői a vendéglátó egyház püspökével és főgondnokával együtt kiértékelik az előző tanácskozás óta eltelt időszak kezdeményezéseit és egyeztetnek a jövőbeli együttműködésről. A témák között szerepel a jelenleg is futó vagy beindítás előtt álló projektek, köztük a beregszászi idősek otthona, a leányanya- és fiúotthon, a fogyatékkal élők rehabilitációs központja, illetve ifjúsági- és cigánymissziós kezdeményezések kiértékelése és támogatása.
A tanácskozáson közvetítőként vesz részt a MRSZ igazgatója, Balog Barnabás és a magyar segélyszervezet Kárpátaljáért felelős referense, Dani Péter.
A Diakóniai Központ által koordinált programok helyszíneire is kilátogat a tizenegy fős küldöttség, amelynek tagja Enno Haaks is.
Külügyi Iroda

Forrás: reformatus.com.ua