Könyvfesztivál: 60 ezer kötet, 300 rendezvény 4 napon át
Csaknem 60 ezer kötettel, 200-300 könyvújdonsággal és összesen 300 koncerttel, beszélgetéssel, gyermekprogrammal, egyéb rendezvénnyel várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenáris parkban.
Az elmúlt években az összes jelentősebb európai nemzet irodalma bemutatkozott a könyvfesztiválon, amely idén a soros magyar uniós elnökség apropóján Per Olov Enquist svéd író mellett az Európai Uniót hívta meg díszvendégnek. A 100 négyzetméteres EU-standon így mind a 26 uniós tagország, valamint idegen nyelvű kötetekkel Magyarország közösen mutatkozik be – mondta el Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján.
Per Olov Enquist a csütörtöki nyitónapon veszi át a Budapest Nagydíjat Tarlós István főpolgármestertől, majd Az Európai Unió ars poeticái címmel gálaműsort tartanak a külföldi vendégek tiszteletére.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre idén 20 ország küldte el pályakezdő alkotóit. Az EU jelenlegi határain kívülről Budapestre látogatat egy horvát és egy svájci elsőkönyves is, míg Magyarországot Szvoren Edina képviseli majd.
Mint Hanne Tornoe, a budapesti Dán Kulturális Intézet vezetője bejelentette, a négy skandináv ország – Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország – elfogadta a könyvfesztivál 2012-es díszvendégségére szóló meghívást; programjukba igyekeznek majd Izland irodalmát is bevonni.
Károlyi Dóra, a Magyar Könyv Alapítvány (MKA) igazgatója egy új kezdeményezést ismertetett: a Magvető Kiadóval közösen az MKA nemzetközi ösztöndíjprogramot hirdetett, melynek keretében 11 magyar irodalom iránt érdeklődő külföldi kiadót, szerkesztőt hoznak el a könyvfesztiválra, hogy itt találkozhassanak a magyar kollégákkal, szerzőkkel.
Az MKA jövőjéről szólva Károlyi Dóra megjegyezte, az elmúlt években 27 nemzetközi kiadói pályázatot meghirdető és 800 magyar kötet külföldi megjelenését elősegítő alapítvány a kormány döntése értelmében rövidesen megszűnik, és a Petőfi Irodalmi Múzeum keretein belül, egyelőre erősen csökkentett költségvetéssel folytatja tevékenységét.
Újságírói kérdésre Zentai Péter László ismertette a 2011-es könyvfesztivál büdzséjét: a könyvünnepet idén mintegy 100 millió forintból rendezik meg; ebből 20 milliót tesznek ki az uniós díszvendégség programjai, melyekre 7 millió forintos állami támogatást kaptak.
Mint Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára emlékeztetett arra, tárcája a soros magyar EU-elnökség félévében több mint félmilliárd forintot szán a magyar kultúra népszerűsítésére, és az uniós bemutatkozás révén a könyvfesztivál a magyar EU-elnökség kiemelt kulturális programjai között kapott helyet.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöktől 1500 négyzetméternyi kiállítási területen várja a Millenáris Parkban a látogatókat, akik az 500 forintos belépő árát a hagyományoknak megfelelően a standoknál levásárolhatják.
Forrás: MTI