Kárpátaljai anno: a tiszaújlaki sóház

Mindnyájan ismerjük, sokan használjuk is a szólást: Menj a sóhivatalba! Olyankor idézzük, amikor valamilyen bürokratikus, és nehezen elintézhető ügyről van szó.

Pedig valójában a sóhivatalok nagyon is létező magyar állami intézmények voltak, melyek a só kitermelésével, a sójövedékkel, a só értékesítésével kapcsolatos ügyeket intézték. Többnyire a sóbányák és a kereskedelmi csomópontok mellett működtek.

Ezek egyike éppen az Ugocsa vármegyéhez tartozó Tiszaújlakon volt, ahol már 1417-ben működött sóház. A máramarosi sóbányákban (Rónaszéken, Aknaszlatinán) kibányászott, s a Tiszán tutajokon leúsztatott sótömbök átrakodására és továbbszállítására csak azután kerülhetett sor, miután a sótisztviselők elvégezték az adminisztratív feladataikat. Ha mindent rendben találtak, a sótömböket szekerekre pakolták, s úgy vitték tovább a vásárlókig.

A sószállítók egyike volt Esze Tamás tarpai jobbágy, aki Máramaros és Debrecen között kereskedett a sóval. 1702-ben vitába keveredett a tiszaújlaki sóház tisztjével, aki lopással gyanúsította meg. Esze szállítmányát végül elkobozták, sőt még tarpai házát is kifosztották.

Hiába vette pártfogásába Esze Tamást az akkori Szatmár vármegyei főispán, Károlyi Sándor – aki írt a Kamarának, hogy Esze ártatlan, hogy lopott sót nem találtak nála –, a sótisztek ezt figyelmen kívül hagyva az összes marháját elhajtották Tiszaújlakra. A feldühödött Esze a családját és ingóságait Debrecenbe költöztette, majd társaival együtt visszament a tiszaújlaki határba, ahol „a maga marháit a sótisztek marhái közül kiszaggatta és elhajtotta.” Még tovább ment: megtámadta a tiszaújlaki sóházat, egy embert megölt, és a sóház pénztárát kirabolta. Ezt követően Eszének menekülnie kellett. 1702 telét a beregi erdőkben bujkálva töltötte, majd Rákóczi hívó szavára csatlakozott a felkelőkhöz.

A Rákóczi-szabadságharc kitörésekor, 1703. május 24-én két gyalogos csapatával és 40 lovasból álló hadtestével ismét elfoglalta az újlaki sóházat. Az őrségből négy főt levágtak, a többi közéjük esküdött. A sótisztek a titkos alagúton elmenekültek.

A téglalap alakú, a főutcával párhuzamos tengelyű, egyemeletes, kontyolt nyeregtetős, napjainkban palával fedett épület még ma is áll, bár az elmúlt évszázadokban sokszor átépítették. A homlokzat síkjából sekély középrizalit ugrik előre, ennek földszintjén nyílik a ház kosáríves záródású kapuja. Mellette látható az Esze Tamás és csapata támadását hirdető emléktábla, melyet 1989-ben helyezett a sóház falára a KMKSZ. Az alábbi szöveg olvasható rajta: „Ebben az épületben sóház volt, melyet 1703. május 24-én 7 órakor reggel 2 gyalogos csapattal és 40 lovassal Esze Tamás kuruc vezér megtámadott. A 14 muskétásból és egy hadnagyból álló őrségből négyet levágtak, a többi közéjük esküdött.”

Néhány évvel később, 2012-ben egy másik márványtáblát helyeztek el alatta, ez pedig annak az 52 tiszaújlakinak a nevét tartalmazza, akik részt vettek a Rákóczi-szabadságharc első csatájában 1703. július 14-én, Tiszaújlak és Tiszabecs között.

Az elmúlt évek során hagyománnyá vált, hogy a csata évfordulóján minden évben a sóháztól indul a gyalogos menet a község határában felállított turulmadaras emlékműhöz.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma