Futsal: sima győzelmet aratott Tiszakeresztúr és a Beregvidék SC
Három elhalasztott mérkőzés pótlásával folytatódott a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság. A Beregvidék SC a papírformának megfelelően kiütötte a Városháza együttesét, Tiszakeresztúr pedig kilencgólos veréssel küldte padlóra Nagybakta gárdáját. A Magnum hatalmas meglepetésre legyőzte az esélyesebbnek tartott Tiszaújlakot, így megszerezték az első sikerüket a bajnokságban.
A szerdai játéknapon elsőként Nagybakta és Tiszakeresztúr gárdája csapott össze egymással. A két együttest a találkozó előtt csupán a gólkülönbségük választotta el egymástól a tabellán, a nagybaktaiak kettővel kevesebbet kaptak, mint ugocsai ellenfelük. A két négypontos együttes összecsapása igazi középmezőnybeli rangadónak számított, de a kiélezett csata elmaradt, mivel a tiszakeresztúriak nagyon sima, kilencgólos győzelmet arattak.
A második találkozón Tiszaújlak csapata mérkőzött meg a Beregszászi Magnummal. Az összecsapás esélyese az ugocsai együttes volt, akik hat pontjukkal a hetedik helyen álltak. A Magnum csapata a mérkőzés előtt eléggé kilógott a mezőnyből, mivel addig csupán egy pontot szereztek, és 7 rúgott góljuk mellett már 41-et kaptak. Ennek ellenére a játék képe mást mutatott, és bár a Tisza-partiak szerezték meg a vezetést, a beregszásziak fordítani tudtak, így megszerezték az első győzelmüket.
A harmadik összecsapáson két beregszászi gárda, a Beregvidék és a Városháza mérte össze tudását. A mérkőzés esélyese a Beregvidék csapata volt, akik ennek megfelelően hatgólos győzelmet arattak. A Szlivka Ivánnal és Parada Viktorral megerősített Városháza négyszer is eredményes volt, de a Beregvidék tízszer talált be a kapujukba.
A bajnokság tabelláját továbbra is az eddig még hibátlan mérleggel rendelkező Nagydobrony csapata vezeti, három ponttal megelőzve Gát-Gút együttesét. A Beregvidék győzelmével fellépett a harmadik helyre.
Eredmények:
Nagybakta – Tiszakeresztúr 1:10
Tiszaújlak – Magnum (Beregszász) 1:2
Beregvidék (Beregszász) – Városháza (Beregszász) 10:4
A bajnokság állása:
№ | Mérkőzés | GY | D | V | Gólarány | Pont | |
1. | Nagydobrony | 5 | 5 | 0 | 0 | 61:14 | 15 |
2. | Gát-Gut | 5 | 4 | 0 | 1 | 25:19 | 12 |
3. | Beregvidék SC(Beregszász) | 5 | 3 | 0 | 2 | 31:18 | 9 |
4. | Jánosi | 5 | 3 | 0 | 2 | 31:21 | 9 |
5. | Kígyós | 5 | 3 | 0 | 2 | 19:14 | 9 |
6. | II. RFKMF (Beregszász) | 5 | 2 | 2 | 1 | 28:26 | 8 |
7. | Tiszakeresztúr | 5 | 2 | 1 | 2 | 20:16 | 7 |
8. | Tiszaújlak | 5 | 2 | 0 | 3 | 19:15 | 6 |
9. | Városháza (Beregszász) | 5 | 1 | 1 | 3 | 28:32 | 4 |
10. | Nagybakta | 5 | 1 | 1 | 3 | 14:30 | 4 |
11. | Magnum (Beregszász) | 5 | 1 | 1 | 3 | 9:42 | 4 |
12. | Fornos | 5 | 0 | 0 | 5 | 16:54 | 0 |
Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma