Tamáskodás

Pár napja találkoztam egy idézettel, amivel nagyon tudtam azonosulni: „Ha egy égő házban nőttél fel, akkor hajlamos lehetsz attól félni, hogy a világ többi része is lángol körülötted”.

Sok-sok éven keresztül poroltam le magamról a hamu nyomait, amit egy tűzvész okozott. Először takargattam, majd ápoltam és gyógyítottam a tűzben szerzett sebeket. Túl sok év telt el, hogy ezzel foglalkoztam, így mikor már minden ragyogott körülöttem, mikor az égő ház hamvaiból egy új csillogó palota épült fel, még akkor is egy újabb tűzvésztől való félelem járta át a mindennapjaimat.

Az elmúlt évben megtapasztaltam, hogy minden, amiért imádkoztam, minden, amiért dolgoztam, minden, amire oly áhítattal vágytam a kezeimben van. Hálás voltam a sok áldásért, mégis félve kértem az Istent, hogy minden maradjon így, és ne vegye el mindezt a jót az életemből. Bevallom, sokáig jelen voltak az imáimban a félelem és a bizalmatlanság morzsái, míg egy alkalommal magamnak nem szegeztem a következő kérdéseket: „Állj, mit is kérek én Istentől? Mikor mentem el ennyire az Úr mellett? Miért kételkedem a jóságában? Hogy feledkezhettem meg a valódi énjéről?”

A kételkedés mindannyiunk életében jelen van. A magyar nyelvben ennek szinonimájaként találóan használjuk a tamáskodás kifejezést, ami felidézi Tamás apostol esetét. Jézus azt mondta neki: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29). Elszomorít, hogy bár én látom az Úr jóságát és kegyelmét az életemben, mégsem hiszem el azt teljes valójában. A múltban ragadva elveszett a figyelmem a jelenről, elvesztettem az Istenről szóló ismeretemet, és elmozdult a kapcsolat közöttünk.

Az Úr megengedi, hogy kételkedjünk, mert ez mélyebb istenismeretre és a hitünk megerősítésére sarkall. A jó hír az, hogy a Vele való kapcsolatunk nem tud teljesen kicsúszni, mert Ő előbb visszarántja az övéit magához.

A kegyelem ajándéka, hogy az Úr megtisztítja a szívünket a félelem morzsáitól, megnyitja a szemünket, hogy világosan lássuk az akaratát, és munkálja bennünk a felismeréseket a Szentlelke által. Mindebből számomra mégis az időzítése a legcsodálatosabb. Ugyanis vannak felismerések, amiket csak a fájdalomtól begyógyult szívvel, a gyásztól megszabadult lélekkel tudhatunk a magunkénak. Utólag látva minden tűzvész, ami megsebzett, minden kapcsolat, ami felégett, minden fájdalmas veszteség, amit eddig átéltünk ÉRTÜNK VAN. Azok az élethelyzetek, amelyek megtörték a személyiségünket, mind kivétel nélkül a javunkat szolgálják. Új irányt adnak az életünknek, olyan felismerésekkel és érzésekkel gazdagítanak, amelyek megtanítanak úszni a saját vizünkben. Nélkülük csak fuldokolnánk.

Így már én sem kételkedem az Isten jóságában, nem félek az újabb tűzvésztől, mert ha jön is, az irányban tartja majd az életem.

Böszörményi-Bálint Eszter

Forrás: teso.blog