Fáy Ferenc: Jeremiás siralmai /Részlet/

„Aztán eljön a kor, midőn majd
a megtisztult mezők, hegyek
felől nyugodtan hozza terhét
haza az őszi fellegek
alatt, ki szántott és vetett.”
             Illyés Gy.

URAM, lásd meg gyalázatunkat
s emlékezzél meg, hogy kezed
mily mélyre vert. Nézd, mint a holtak
némák vagyunk s az új korok
eszméi közt, mint vándorok

tántorgunk most. A házainkba’
idegen él és örökünk
másokra szállt. Anyáink, mint a
sír szélén álló özvegyek
egymásnak gyónnak, mert neked

a könny öröm. Imánk, amelyet
ma nyújtunk néked, elveted
s nem látod meg, hogy lángunk mellett
pénzért melegszünk s pénzt adunk
– adót Uram – ha szomjazunk

saját vizünkért. Elfáradtunk.
Nyakunknál fogva hajtanak
azok, kikért igédet ajkunk
a sárba lökte s nincs ma itt
senki, ki népem gondjait

felvállalná. Vad, szolga népek
vetnek adót ránk most a múlt,
– a nem törlesztett ősi vétkek –
fejében és a sok kamat
Uram, az is csak ránk maradt.

Bőrünk, mint a kemence korma
fekete lett az éhezés
égő lázától s míg zokogva
túrtunk a rom közt egy karéj
kenyérért, hogyha már az éj

fölénk borult – a néma csendbe
a meggyalázott asszonyok
jaját figyeltük és remegve
védtük kopott kis életünk,
mit így tartottál meg nekünk

mások könnyén, más szenvedésén,
mások halálán át, – s nekem
így engedted, hogy lássak és én
hangos szóval vallást teszek
arról, hogy más is vétkezett

nemcsak fajtám. Mert nézd, kezükkel
akasztották a harc után
legjobbjaink, kik életükkel
fizették így az ős-adó
kamatját. Vagy nézd, roskadó

fiainkat, kik kézimalmot
hordoznak most s a gyermeke
görnyedt testét, amint bitangok
igáját húzva megszakad
csöpp életük. Ó, nem maradt

számunkra más, csak könny. A vének
sem ülnek már a ház előtt
az esti csendben. És az ének
meghalt Sionban, mert az is
más húr hangjától lett hamis.

Ezért hull ma, a szenvedések
tüzében égve, ím eléd
bűnös fajtám. A kőbe vésett,
emberformálta Istenek
hatalmát láttuk s ismered

Uram te is, ki nemzedékek,
korok felett állsz. s míg ezek
elporladnak, királyi széked
hatalma él és fennmarad
örök időkig.
            S bár arat
ítéleted Sionban – lent a mélyben
mi mégis bízunk… Hívj Uram,
s add, hogy a szód ígéretében
élhessünk újra mink, neked
tetsző testvéribb életet.