Macron

Francia választások: Macron pártja megnyerte az első fordulót

Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója a szavazatok 25,75 százalékával az élen végzett a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában. Alig 21 442 vokssal előzte meg a Jean-Luc Mélenchon által vezetett baloldali összefogást (NUPES), amely 25,66 százalékos támogatottságot szerzett – derül ki a francia belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos végeredményből.

    A mintegy 48 millió francia állampolgár közül 23,3 millióan járultak az urnákhoz, ami 47 százalékos részvétel.
    Az csak a második fordulóban fog eldőlni, hogy az elnöki koalíció meg tudja-e tartani az abszolút többségét a parlament alsóházában.


    A mandátumbecslések alapján a kormánypárt 222 és 295 közötti helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, míg a baloldali összefogás (NUPES) 150-210 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.


    Macron pártjának jelöltjei 417 helyen jutottak tovább (ezek felében az első helyen), de ez százzal kevesebb, mint 2017-ben.  
   
    Franciaországban nincsen pártlistás szavazás, az állampolgárok egyéni jelöltekre szavazhatnak, akiknek viszont csak akkor van igazán esélyük bejutni a parlamentbe, ha valamelyik nagyobb párt színeiben indulnak. Az 577 körzetben 6293-an mérettették meg magukat.

Forrás: MTI