Idegennyelv-vetélkedő és Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatverseny

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által megrendezésre kerülő tantárgyi vetélkedők közül április 16-án az idegennyelv-vetélkedőn és a Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatversenyen volt a sor. A vetélkedők helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) volt.

A tanintézmény Esztergom termében sorra kerülő ünnepélyes megnyitón a KMPSZ és a főiskola elnöke, Orosz Ildikó köszöntötte a mindkét vetélkedőre szép számban érkezett tanulókat, valamint az őket elkísérő tanárokat. Elsőként az idegen nyelvből versenyezni kívánó 8-12. osztályos diákokhoz intézte szavait, kiemelten szólva arról, hogy globalizált világunkban mennyire fontos az idegen nyelvek ismerete. A főiskola kapcsán megemlítette, hogy a filológiai tanszék keretén belül a magyar és ukrán tanszéki csoportok mellett az angol is végzi munkáját, de a tervek között szerepel, hogy idővel egy németet is létrehozzanak, aminek akadálya pillanatnyilag a megfelelő szakemberhiány. A környezetvédelmi csapatverseny 7-9. osztályos résztvevői számára is sok sikert kívánt az elnök asszony, megemlítve, mennyire nagy jelentősége van korunkban a környezetvédelemnek is, egyben felhívta a figyelmet a csapatjátékra, a versenyen történő „összedolgozásra” is, melynek jutalma a magyarországi döntőbe való kijutás.

Ezután bemutatta a koordinátorokat: a Sajó Károly-csapatverseny felelőseként Kohut Erzsébetet, az idegennyelv-versenyzőknél pedig Lizák Katalin angol- és Lechner Ilona némettanárokat. Végezetül köszöntötte még a jelenlévőket Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője is.

A Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatverseny kapcsán megtudtuk, hogy a kárpátaljai középdöntő második alkalommal került megrendezésre a KMPSZ szervezésében. A versenyt a budapesti TermészetBÚVÁR Alapítvány, a Magyar Földrajzi Társaság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet és a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ hirdeti meg. A verseny középdöntőjében legjobbnak bizonyult csapat juthat tovább a Győrött megrendezésre kerülő Kárpát-medencei döntőbe. A fordulókban háromfős csapatok versenyezhetnek 7-9. osztályos kategóriában. Az idei középdöntőbe öt csapat jutott tovább. Kohut Erzsébet, aki a zsűri elnökének tisztét is betöltötte, a tavalyi év kapcsán elmondta, hogy akkor a mezővári iskolások bizonyultak a legjobbnak, ők juthattak ki Győrbe. Az idei döntőre június 2-3-án kerül majd sor. A zsűri elnöke bemutatta a bíráló bizottság többi tagját: Punykó Máriát és Berki Károlyt, a KMPSZ munkatársait. Végezetül ismertette a vetélkedő lebonyolításának folyamatát, melynek első pontjaként feladatlapokon írásbeli kérdésekre kellett a csapatoknak válaszolniuk, majd 5-10 percben kiselőadást tartaniuk.

Az elért eredmények alapján a helyezések a következők:

Idegennyelv-vetélkedő. Angol nyelv: 8. oszt, gimn. 4. oszt: 1. Fekete Veronika (Ungvári Drugeth Gimnázium), 2. Bodnár Bettina (Ungvári Drugeth Gimnázium), 3. Geráscsenkó Ruszlán (Ungvári 5. Sz. Középiskola). 9. oszt., gimn. 5. oszt.: 1. Balogh Tamás (BMG), 2. Soltész Viktor (Ungvári Drugeth Gimnázium), 3. Szeles Nikolett (BMG) és Balogh Ádám (Ungvári Drugeth Gimnázium). 10. oszt.: 1. Demeter Szabina (Csapi 2. Sz. Középiskola), 2. Kabai Viktória (Aknaszlatinai Középiskola), 3. Répási Krisztián (Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola), gimn. 7., líceum 2.: 1. Pallay Mária (BMG), 2. Szokul Daniella (Ungvári Drugeth Gimnázium), 3. Spenik Viktor (Ungvári Drugeth Gimnázium). Érettségiző osztályok: 1. Barta Júlianna (Salánki Középiskola), 2. Vaszócsik Fruzsina (Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola), 3. Kulágin Alexandra (Bátyúi Középiskola).

Német nyelv: gimn. 4. oszt., 8. oszt.: 1. Ángyus Karina (Aknaszlatinai Középiskola) és Melega Miroszláv (Aknaszlatinai Középiskola), 2. Kántor Márk (BMG), gimn. 5. oszt., 9. oszt.: 1. Kocsis Adrienn (BMG), 2. Ferenczi Attila (BMG), gimn. 7. és líc. 2. oszt.: 1. Veres Éva (Ungvári Drugeth Gimnázium). Érettségiző osztály: 1. Zsukovszky Anna (Derceni Középiskola).

Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatverseny: 1. A Gáti Középiskola Együtt a természetért csapata. 2. A Mezővári Középiskola Zöldbarát csapata. 3. A Csapi Középiskola Búbos Vöcsök csapata.

Kárpátalja