Krasznahorka: magyar felajánlás a vár bútorainak restaurálására

A Széchenyi Tudományos Társaság felajánlotta, hogy megszervezi és támogatja a márciusi tűzvészben Krasznahorka várában megsérült bútorok restaurálását.

Morgós András professzornak, a SZTT tudományos szakértőjének vezetésével várhatóan január végétől kezdődik meg a sérült tanácskozó asztal és a hozzá tartozó 12 szék szakszerű felújítása. A jótékonysági felajánlás ötletadói a társaság elnökségének tagjai voltak, valamint Erdélyi Géza református püspök, aki a vár könyvtárát több éven keresztül katalogizálta – mondta el Szunai Miklós, az SZTT ügyvezető elnöke az MTI-nek.

Hangsúlyozta, hogy a felvidéki krasznahorkai vár a magyar történelem egyik fontos kultúrtörténeti emléke, ezért döntöttek úgy, hogy a bútorok felújításával hozzájárulnak a történelmi örökség fennmaradásához. A több száz éves székek különlegesnek számítanak, mert ülőfelületük különböző elhelyezkedésű, a székeket ugyanis a tanácskozók magasságához igazították. „Amikor a tanács ülésezett és az elnök körbenézett az asztalnál ülők között, mindenki egyforma magasságban volt. Ez egyedülállónak számít mind a mai napig” – hangsúlyozta az elnök.

A várat az utóégés alatt a tűzoltók két napig locsolták, a bútorok egy boltozatos teremben voltak, a sok víztől a plafon beomlott. A fényképek alapján több bútorról is szó lehet, mivel jelenleg is ötven-hatvan centi törmelék borítja a berendezést – fejtette ki.

Szunai Miklós arról is beszélt, hogy terveik szerint a restaurált bútorokat szeptemberben Európa kulturális fővárosában, Kassán is be fogják mutatni. A Klebelsberg Kunó által 1926-ban alapított SZTT Alapítvány kiemelt célja többek között a tudományos tevékenység és kutatás támogatása, a kulturális örökség megóvása, fejlesztése és az euroatlanti integráció elősegítése.

A kelet-szlovákiai Krasznahorka vára Rozsnyótól hat kilométerre található, a 13. század második felében épült. A Rákóczi-szabadságharc idején a vár urai, az Andrássy fivérek közül öten csatlakoztak a kurucokhoz. Tavaly márciusban a várban két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozta a tüzet, amelyben súlyos kár érte.

Forrás: Hirado.hu