Erdélyi József: Vasárnap délután

Megtámasztom magamat,
állok három lábon,
mintha régi szoborkép
volnék e világon.
Álldogálok magamban,
elnézem a tájat.
Novemberi délután,
szürke felhők szállnak.

Rozsdavörös erdőben
komorzöld kis fenyves,
abban szarkák csörögnek.
Máskülönben csendes,
néptelen most a határ.
Vége a munkának,
az évnek is egy-kettő.
Mi van ma? – Vasárnap?

Mi más volna? – Az úton,
fekete ruhában,
tanakodó falusi
embereket láttam.
Előljárók, az útat
fontoskodva lépték…
Nézzük tovább a tájat,
Pilis hegyvidékét.

Hátam mögött az úton
valamit hallottam.
Hátranézek: egy ember
jön: jődögél ottan.
Itt van, köszön: jó estét,
én is azt kívánok.
Ő megy tovább, én pedig
tovább álldogálok.

Sötétedik sebesen,
jönnek a vadlúdak,
észak felől dél felé
hangosan vonulnak.
Mért kiabál a vadlúd?
Talán nem hiában:
tán hogy el ne maradjon
az éji homályban.

Nyitókép: Kárpátalja.ma