Nagy Zoltán: Madárka

Egy kis madár leszállt a földre.
Madárka kedves!
Ugrik, szökken, fejével integet,
Most megriad, aztán megint merész.
Rád néz oldalt, figyelve jobbra-balra,
A szeme fényes fekete sörét.
Ó kis veréb, ó madarak szegénye,
Honnan jössz, hová mégy?

Egy kis madár leszállt a gyepre.
Madárka kedves!
figyelve búvik, lépte óvatos.
Koppint, szemelget, csőre jár kitartón,
Mint a szorgalmas majszter kalapácsa.
Kis cinege, erdők serény munkása,
Nagyobb a gondod, mint te vagy magad,
Hogy teszed le válladról éjszakára?

Egy kis madár leszállt a lombos ágra.
Madárka kedves!
Behunyt szemmel megül a napsütésben,
Rebbenti szárnyát, szökken boldogan.
Tollászkodik a nap most fent az égen,
Hull, hull a sűrű aranyos pehely.
Arany foltok, nap-szín álom-madárkák
A zöld árnyékba bújnak boldogan.
Ó kis rigó, ahova te leszállsz,
Kisüt a nap, átlátszó lesz az árnyék
S tolladról száll a hársfa illata.

Egy kis madár, leszállt egy száraz ágra.
Madárka kedves!
Már hosszú árnyat vet a sok sudár,
Pehely-szárnyát most tárja szét az este.
Fáradtan ül, gubbasztva egyedül
S gondolja tán: A napsütés meleg.
Jó volt reggel a langy ezüst eső.
Látott egy furcsa, furcsa madarat,
Nagy, nagy madár, vajjon ki is lehet?
A lepke mily bolondosan repül
S mily jószagú a hársfa s a fenyő is.
Itt sok bokor van. Nap, bogyó, levél,
Vörös bogyó, fekete is, meg vaj-szin.
Ó félni rossz, vigyázni kell, ne félj…
Ó kis pintyőke, hajtsd fáradt fejed
Szárnyad alá, cirógat már az álom
S szól: légy szabad egy röpke éjszakára.

Hogy fáj, hogy fáj a szívem érted,
Madárka kedves!
Hogy így repülsz, leszállasz, felriadsz,
Munkád végzed napestig szorgalommal
S repes szivecskéd, ha a nap kisüt.
A gondod hordod árva-egyedül,
Csevegsz a fejlő gyenge levelekkel
S látsz ámulón száz különös csodát.
S megülsz egy száraz ágon éjszakára
S reggel megint…

Egy kis madár alszik egy száraz ágon
Madárka kedves!

Forrás: Nyugat, 1926. 6. szám