Itt a farsang, áll a bál… Jótékonysági farsangi mulatság a Rákóczi-főiskolán
A farsangi időszak végén egymást követik a mulatságok.
Február 8-án a Rákóczi–főiskola ismét jótékonysági bál helyszíne volt, ahová több mint négyszáz ember érkezett.
A belépő idén is cserépjegy volt.
A szervezők idén is több zenei műfajjal kedveskedtek a vendégeknek, így mindenki megtalálhatta a kedvére valót. A köszöntők után mindjárt a Beregszászi Művészeti Iskola szórakoztatta a nagyérdeműt, akik idén már második alkalommal léptek fel a főiskolán.
Volt itt néptánc is, hiszen a Magyarországról érkező Görice Zenekar több mint egy órán át húzta a talpalávalót, táncbemutatóval és táncházzal kedveskedve a mulatni vágyóknak. A könnyűzene kedvelői szintén örömüket lelték a II. RF KMF Music Band Project és Holozsi Imre előadásában.
Farsangi fánk nélkül nem farsang a farsang. A szervezők kívánságfánkokkal lepték meg a jelenlévőket. Továbbá nem maradhatott ki a tombolasorsolás sem. Idén gazdára talált többek között egy hollóházi és egy Zsolnay porcelán, neves festők és fotósok képei, több ajándékutalvány és értékes nyeremény.
Aki netán elfáradt volna az este folyamán, nyugodtan lazíthatott a játékteremben, a desszertbárban vagy esetleg a pipatóriumban.
A rendezvény Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, illetve a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közreműködésével valósult meg. A Bethlen Gábor Alap mellett számos helyi támogatója is akadt az eseménynek.
Gál Adél
Kárpátalja.ma
