Megalakult a levendulatermesztők közössége Kárpátalján
Az utóbbi időben egyre több ukrajnai termelőt érdekel a levendulatermesztés. Kárpátalján is megalakult a levendulatermesztők országos közössége, ahol a vállalkozók és magánemberek megoszthatják egymással a termesztéssel kapcsolatos tapasztalataikat.
„Ez egy oktató projekt. Többről van szó, mint egyszerűen csak üzletről, hiszen itt a vállalkozók szociális felelősséget vállalnak. Az új termékek létrehozására és új munkahelyek teremtésére kell irányulnia országszerte. Szükség van egy hálózatra, amely összeköti a farmokat, vállalkozókat és a magángazdaságokat. Az emberek a tapasztalatcsere révén akár új piacra is találhatnak” – nyilatkozta a TV21 Ungvárnak Olekszandr Kovaly turisztikai szakértő.
A szakértő szerint a projekt lehetőséget biztosít a termelők számára ahhoz, hogy összefogjanak és új piacokat hódítsanak meg.
A közösség létrehozását a kárpátaljai levendulatermesztők kezdeményezték.
Jurij Kacsur vállalkozó, a termelői közösség létrehozásának egyik kezdeményezője szerint a legtöbben illóolajokat állítanak elő a levendulából, viszont a mennyiség nem teszi lehetővé, hogy nagyobb piacon is terjeszkedjenek. „Mindössze egy héttel a termelői közösség meghirdetése után már 26 tagunk van” – mondta a vállalkozó.
A termeléshez bőven van terület, a levendula pedig a szakértők szerint sem nagyigényű növény. Az első 2-3 évben sok figyelmet igényel, de azt követően már egyszerűbb a gondozása.