Edgar Allan Poe: Nyugtalanság völgye

Volt egyszer egy zsenge-zöld,
Senki-lakta, szende völgy;
Hadra kelt, ki ott lakott,
S csak a nyájas csillagok –
Tornyuk azúr ablakán át –
Őrizték a völgy virágát,
Melyen nappal mindenütt
Lusta lángu nap feküdt.
Érzi most, ki arra jár:
Nyugtalanul fáj e táj.
Minden íze úgy zihál,
Csak a bús lég ül ma békén
Csöndje mágikus vidékén.
Szél se libben, de az ág
Borzong, mint a Hebridák
Hűvös habja, ködvilág!
Szél se libben, s mord sereggel
Bolyg az ég, nagy fellegekkel,
Dalmahodva este-reggel,
Árnyalva a miriád
Szemmel kéklő ibolyát –
S mely névtelen síron zokog,
A hajlongó liliomot!
Hajlong – s harmatot hullat a
Liliom örök illata.
Zokog – s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok.

Fordította: Kardos László