Kecskés Béla: Téli alkonyat

Veres az ég, véres az égalj –
reszketsz, dermesztő éj jön.
A nyáron-gyönyörű almafáról
csonkán csüng le egy elítélt gally.
Ablakra-rántott függöny a felleg,
a szürkület cementpora minden ellep,
kúszik a sötét, a fagy kése villog,
rémület borzong végig a tájon és titok.
Egy csorba csillag megcsendül. Csend lesz…
Aztán – felüvölt a szél, mint a megkínzott,
s az ég leomló téglafalánál
kivégzik a bekötött szemű Napot.