Évfolyamok közötti kosárlabdaverseny a beregszászi főiskolán

A Rákóczi-főiskolán rendszeresen szerveznek sportversenyeket. Március 4-én, hétfőn tartották az idei évfolyamok közötti férfi kosárlabda-mérkőzést, melyben a főiskola első négy évfolyama vett részt.

kosarlabda02A verseny során igen szoros küzdelem alakult ki az első helyért a negyedik és harmadik évfolyam diákjai között, végül 21-12-vel a harmadikos fiúk kerültek ki győztesen a viadalból.
Harmadik helyen a második, negyediken pedig az első évfolyam zárt.
A résztvevőket oklevéllel tüntették ki.

kosrlabda03A három legjobb kosárlabda játékosnak Dubrovszkij Antal (II. évfolyam), Vékony Tamás (IV. évfolyam) és Váradi Sándor (IV. évfolyam) bizonyult.
A sportverseny helyszínét a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola biztosította.
A kosárlabdaverseny ezzel nem ért véget. Hétfőn, március 11-én a lányok vetekedhetnek a győzelemért.
Kárpátalja.ma