Meghalt Cipő, a Republic együttes énekese

Meghalt Bódi László Cipő, a Republic együttes énekese, és alapító tagja – olvasható az együttes Facebook oldalán. A Blikknek Abella Miklós, az együttes menedzsere megerősítette a hírt.

Elhunyt Bódi László Cipő – mondta a Blikknek Abella Miklós, a Republic együttes menedzsere. A Cipő becenéven ismertté vált zenész évek óta szívbeteg volt, és február 15-én, pénteken hajnalban újra kellett éleszteni.
Az énekes azóta kómában volt, és a koordinált ébresztési kísérletek sorra meghiúsultak. Állapota javulására orvosai láttak némi esélyt, a legutóbbi hírek a hétvégén arról szóltak, hogy kinyitotta a szemét, ám a szervezete feladta a harcot.
Bódi László a Wikipédia szócikke szerint 1965. május 3-án született Ungváron, Kárpátalján. Egyéves korában költözött szüleivel Kisvárdára, ott járt iskolába, ott tanult zongorázni és játszott az egyik focicsapatban. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is.
Nyíregyházán rádiófelvételeket is készítettek. Zenekarával öt évig játszottak, utána sorkatonai kötelességét kellett teljesítenie. 1983-ban a Sárvári diáknapokon verseivel és dalaival díjazott lett, valamint ekkor ismerkedett meg Bródy Jánossal is. 18 évesen költözött Budapestre, ahol konzervatórium-előkészítőre járt, mellette pedig a MÁV-nál és a Postánál dolgozott.
1990. február 23-án alapította a Republic együttest, és nyáron már a Beatrice koncertjein is felléptek, mivel Nagy Feró megkedvelte a zenéjüket. 1990-ben jelent meg az első nagylemezük Indul a Mandula! címmel, s azóta is ők az egyik legtöbbet koncertező zenekar az országban. 1995-ben Cipő szólóalbummal jelentkezett. Kétszáznegyven dalt szerzett eddig a Republicnak, de számos dalt írt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.
2010 januárjában megalakulásának 30. évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig összeállt a Cipőfűző együttes. Március 15-én a Republic együttes megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, méltán népszerű, nagy sikernek örvendő előadóművészi tevékenysége elismeréseként Cipő és az együttes többi tagja – Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, Tóth Zoltán – a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült.

Forrás: hvg.hu