Templombúcsút tartottak a beregdédai görögkatolikus templomban

Megtartotta hagyományos áldozócsütörtöki templombúcsúját május 18-án a Beregdédai Görögkatolikus Egyházközség. A Jézus mennybemenetele ünnepére felszentelt, s jelenleg felújítás alatt álló templom ünnepén a helyi hívek mellett a környékbeli településekről érkezett zarándokok is részt vettek. A szent liturgiát a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület jelenlévő papjai végezték. Ünnepi szentbeszédet Kótonovics István tiszabökényi áldozópap mondott. Jézus mennybemenetelének eseményéből kiindulva arra tanította a híveket, hogy az égbe vezető utunk lépcsőjének kezdete a földön van. Itt kell nekünk az életünket olyan módon irányítani, hogy az az Istenhez vezessen. Szükségünk van szárnyakra, hogy repülni tudjunk, hogy az ég felé tudjunk haladni. Az egyik szárnyunk az ember és az Isten, a másik az ember és az ember kapcsolata lehet. Az ember és az Isten kapcsolata az imában jelenik meg. Az ember és az ember viszonya pedig a szeretetben nyilvánul meg.

A szertartás végén a résztvevők körmenetet és evangéliumolvasását tartottak, majd Levcsenkó Róbert helyi parókus köszönetet mondott a híveknek a templomfelújításban és a templombúcsúra való készületben nyújtott segítségükért. Örömét fejezte ki, hogy a templom értékes ólomüveg ablakai a lembergi restaurálást követően visszakerültek eredeti helyükre, valamint megérkezett az új Boldog Romzsa Tódor mozaikkép is Odesszából.

A továbbiakban éltetések hangzottak el, majd mirovállással, antidorosztással és szeretetlakomával ért véget a beregdédai búcsú.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma