Kárpátalja anno: tavaszi versek

A Bereg hetilap egykor szinte minden évben egy-egy verssel köszöntötte a tavaszt. Az újjáéledő természetről írt versek egy kis csokrát gyűjtöttem most egybe.

A lepke

A szép tavasz megjött.

Sétálni indulék.

Vonzott a verőfény,

hivott a vidult lég.

S im áttekintve a dús zöldü hegy-martot,

Egy korai lepkét örvendve láttam ott.

Hamar kicsalta őt az enyhe napsugár,

Melynek fénye mostan bűvös varázsa már…

Aranyként csillogott könnyű piczi szárnya,

Vigan röpködött és le-leszállt a fákra.

S alig pihenve csak, tovább menni vágyott,

Berepülné igy tán az egész világot!…

De lankadozni kezd s többet-többet pihen,

Az alkony is itt van biboros fényiben,

Kéklő hegyeinkről hideg szél zug felém.

Nem röpdes már tovább az én vidám lepkém!

Ott függ mozdulatlan egy favirág szirmán,

Mohó vágygyal édet még akkor is sziván…

Sorsát megkönyeztem s búcsút vevék tőle,

Kit a fagyos fuvalm halottá dermeszte.

Ó ifjú! Maradj honn,

Mig meleg s mig áll az ősi fészek.

A külvilág zordon,

S mint e lepke megfagysz korán — félek!

(A…, 1882. április 16.)

Az első ibolya

Ez mentén nyílt kis virágszál,

Hírnöke a tavasznak,

Itt vagy újra frissen üdén,

Nap melege fakasztgat!

A bércz magas ormait még

Téli szűz hó födi be, –

S te már kinyílsz, te kelyhet társz

Szürke avar fölibe.

Illatod’ elküldöd messze,

Kopár mezőn, földön át,

Odahívod a bolyongót,

Hogy találna – rejtve – rád.

S e zöldülő levélke is,

Mi kelyhidet övezi:

Egyre vonz és egyre csábit –

Szirmaid’ megérzeni…

Légy üdvöz hát zsenge futár,

Kikelet szép reménye;

De bocsáss meg, ha orvkezem

Martalékul letépne.

Ott virulj te, még tovább is,

Hol legméltóbb helyed van:

Keblemen, vagy az Ő keblén,

S hirdesd: „itt is tavasz van!”

(Ae…, 1884. március 30.)

Tavasszal

Langy fuvalom járja be a vidéket,

Nyomdokába’ minden újra feléled.

Fakad a lomb, a bogárkák zümmögnek:

„Isten hozott, légy üdvöz szép kikelet!“

Derült az ég. Ezer virág mosolyog.

Bokrok közül hangzanak a vig dalok.

Kis madárkák én is zengem veletek:

„Isten hozott, légy üdvöz szép kikelet!“

De tudom is, hogy ily boldog nem volnék,

Ha életem örök tavasz közt folynék,

Mert csak aki által élt egy zord telet,

Az mondhatja érzelemmel :

„Isten hozott, légy üdvöz szép kikelet!“

(Kilb János, 1892. április 12.)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma