Európai bírósági döntés született a vitás kishatárforgalmi jogszabályról

Nem korlátozható összesen csupán három hónapos schengeni térségben való tartózkodásra egy féléven belül a vízum nélkül, kishatárforgalmi engedéllyel utazó ukrán állampolgár – hozta meg a döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) március 21-én, ezzel pontot téve az évek óta tartó pereskedés végére, mely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Záhonyi Határrendészeti Kirendeltsége és a kárpátaljai Somogyi Oszkár között zajlott.

A magyarországi határőrök még 2010. február 2-án tagadták meg a belépést Somogyi Oszkártól, mondván, hogy a megengedett 93 nap, azaz három hónap helyett az előzőekben – egy félévre visszamenően – már 105 napon át tartózkodott Magyarország területén. A magyar határőrök ezt annak ellenére is szabálysértésnek minősítették, hogy a kárpátaljai lakos megszakításokkal tartózkodott a szomszédos országban. Mivel a magyar Legfelsőbb Bíróság, a Kúria nem tudott döntést hozni az ügyben, ezért Somogyi Oszkár az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért.
A döntés értelmében a kishatárforgalmi engedéllyel rendelkező személy maximum három hónapos megszakítás nélküli tartózkodásra jogosult a schengeni övezethez tartozó, országával szerződésben álló tagállamban, s minden megszakítást követően újabb három hónapos tartózkodási jog illeti meg.
A kishatárforgalmi megállapodás 2008 decemberében lépett érvénybe Magyarország és Ukrajna között azzal a céllal, hogy megkönnyítse a két ország határ menti területein élő lakosság határátkelését. A kishatárforgalmi engedély előnyeit 300 ukrajnai és 200 magyarországi település lakosai élvezhetik.

A transkarpatia.net nyomán.