Hogy állunk a fasisztákkal?

Egy hete még arról cikkeztünk e rovatban, milyen nyugtalansággal tölti el az embert a nacionalista Szvoboda pártnak Karpatszka Ukraina kikiáltásának évfordulója alkalmából tervezett kárpátaljai rendezvénysorozata.

Ami azonban az elmúlt hétvégén történt, az minden várakozásunkat alulmúlta. A március 15-i ünnepség megzavarására tett kísérlet, majd másnap a két magyar csoport elleni támadás Ungváron, a félelemkeltő nacionalista menetelés Beregszászban talán azt jelzik, hogy örökre vége a nemzetiségi békének Kárpátalján. Aki esetleg túlzásnak érezné ezt a sommás megállapítást, annak figyelmébe ajánlanánk, hogy milyen reakciókat váltottak ki a megyei közéletben és a sajtóban ezek az események.

Megnyugtató, hogy a megye kormányzója, később pedig a Kárpátaljai Megyei Tanács is közleményben ítélte el a történteket. Néhány apróság azonban megzavarja ezt a biztató összképet. Az egyik, hogy ugyanazon a megyei tanácsi ülésen, amelyen az említett tiltakozó nyilatkozatot elfogadták, döntöttek arról is a képviselők, hogy kérik az államfőt és a parlamentet, nyilvánítsa országos ünneppé Karpatszka Ukraina évfordulójának méltatását. A másik, hogy jelzésértékű lett volna, ha az ügyészség maga kezdeményezi az ungvári incidensek kivizsgálását, végül azonban – ha helyesen értelmezzük a sajtóbeszámolókat és közleményeket – Bacskai József ungvári magyar főkonzul bejelentése alapján indult meg az eljárás a miskolci iskolás csoport elleni támadás ügyében.

Ami az ukrán nyelvű sajtó reakcióját illeti, torzítja az összképet, hogy a média mifelénk erősen pártos. Ezzel együtt jelzésértékű, hogy míg a hatalompárti sajtóorgánumok jellemzően elítélték a történteket, addig az ellenzéki sajtó jobbára az objektív tájékoztatást mímelte, azaz nem foglalt állást az ügyben. Nem állítjuk, csupán kérdezzük: közrejátszhat ebben a „visszafogottságban” az a körülmény, hogy az ellenzék nem finnyás, és akár a nacionalistákkal is összefog a Régiók Pártja ellen?

Ugyanakkor a Szvoboda párt, amelynek csoportjai azokban a napokban fel-alá meneteltek Kárpátalján, közleményben tagadta, hogy tagjainak köze lenne a magyarok elleni támadásokhoz. „Egyúttal hangsúlyozzuk, hogy a magyar kokárdás személyek menetelése Ungváron azokban a napokban, amikor az ukránok Karpatszka Ukraina kikiáltásának 74. évfordulóját méltatják, s az elhunyt szicsovikok emléke előtt tisztelegnek, akik az ifjú állam védelmében áldozták életüket a magyar hadsereg megszállása idején, szándékos provokáció és tiszteletlenség az ukrán közösséggel szemben” – áll egyebek mellett közleményükben. Innen már csak egy lépés, hogy kiderüljön, szerintük az ungvári incidensekben valójában a megtámadott gyerekek voltak a hibásak…

Érdemes beleolvasni a Szvoboda ünnepi rendezvényeiről megjelent beszámolókba is. Beregszászban például a nacionalista párt hívei fáklyás felvonulást rendeztek a koraesti órákban, amivel ugyancsak megrémítették a békés kisváros lakosságát. „Beregszász utcái észrevehetően kihaltak voltak, csak bizonyos helyeken lehetett rendvédelmisekkel találkozni, akik becsületesen álltak őrt, teljesítve bizonyára nem könnyű rendőri szolgálatukat” – ironizál a történteken a megyei pártszervezet sajtószolgálatának hivatalos közleménye, amelyet a Szvobodához közel álló zakarpattya.net.ua közöl. Valójában a mintegy száz fáklyás hangoskodó megjelenését a párttársakon kívül aligha találta bárki is mulatságosnak.

A rendezvényen persze beszédek is elhangzottak. Vaszil Vovkunovics, a Szvoboda beregszászi szervezetének vezetője például a beregszászi gimnázium egyik tanáráról megemlékezve ezeket mondta: „Vaszil Pacsovszkij gyújtotta meg Beregszászban az ukrán tudományosság lámpását abban az időben, amikor Beregszászt túlnyomó többségében zsidó-magyar lakosság népesítette be. Az UGA (Ukrán Galíciai Hadsereg, 1919 – a szerk.) 20 katonájával együtt gimnáziumot alakított. 1920-tól megindult a nehéz munka az ukrán iskolaügy fejlesztéséért. A magyarok fenyegetéseitől rettegve a ruszinok féltek ukrán iskolába íratni gyerekeiket. Mégis, a cseh kormány idején jobb volt a helyzet Pidkarpatszka Ruszban, mint a magyarok idején, amikor az ukrán szóért az utcán megalázó módon korbáccsal verték a ruszinokat.” Akár azt is mondhatnánk tréfásan a fentiekre, hogy a Szvoboda tagjaitól az ember mindig sok újat tanul szülőföldje történetéről, de a történelemhamisításnak ez a foka már cseppet sem vicces, hiszen előbb-utóbb hivatalos álláspont válhat belőle.

Aki nem hiszi, annak idézünk Valerij Csernyakov szvobodás parlamenti képviselőnek a Huszt melletti Vörös-mezőn tartott március 15-i megemlékezésen mondott beszédéből, melyet szintén a zakarpattya.net.ua idéz: „Nagyon bántó, hogy kárpátaljaiak ezrei adták életüket a magyar koronáért a frontokon, amiért ők agresszióval fizettek az ukránoknak az önálló államra való törekvésükért. Az én nagyapán többek között szintén megfordult a magyar hadseregben, és ezért őt a szovjethatalom a nép ellenségének tekintette, és nem ítélt meg nyugdíjat. Ma a magyar revansizmus újra emelgeti a fejét, de a mi feladatunk, hogy Vörös-mezőt örök időkre Ukrajna Mekkájává tegyük, hogy a világ minden népe tudja: éppen a kárpátaljaiak szálltak szembe elsőkként a német fasiszta megszállóval a második világháborúban”.

Mit mondhatnánk erre? Sajnáljuk, hogy a képviselő nagyapja nem kapott nyugdíjat. Emlékeztetnénk azonban, hogy a kárpátaljai magyar férfiakat ugyanezért 1944-ben lágerbe hurcolták, ahol ezrével veszítették életüket. Utódaik ma egy olyan országban élnek, ahol folyton lefasisztázzák a magyarokat, ami pedig közönséges rágalom, az ukránoknak viszont, akik bizonyíthatóan kollaboráltak a fasisztákkal, emlékműveket állítanak.

Ezért kellene mielőbb kiutat találnunk a bennünket körülvevő hazugságtengerből.