Véget értek a KMKSZ alapszervezeti közgyűlések

Március 14-én megtartotta közgyűlését a KMKSZ Beregsomi Alapszervezete is, s ezzel lezárultak az alapszervezetek közgyűlései.

Barta Ferenc, a KMKSZ Beregsomi Alapszervezetének elnöke beszámolójában elmondta, a tagsággal minden járási és megyei rendezvényen képviseltették magukat. A település óvodájának a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett kisösszegű pályázatán sikerült nyernie, amit az intézmény felújítására használtak fel. Barta Ferenc ismertette a tagsággal a KMKSZ Ungváron tartott választmányi ülésének történéseit, ezen belül is a nyelvtörvény és a nyelvhasználati jogok vonatkozásában megfogalmazott nyilatkozatot. Roják Vince, az alapszervezet alelnöke beszámolt a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tevékenységéről, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) Nemzeti minimum legyen a nyelvtörvény betartása címmel rendezett beregszászi konferenciájáról.

F.Zs.
Kárpátalja