Ismét előhúzták a „magyar kártyát”?

Beregszászban máris kitört a választási kampány.

Úgy tűnik, a június 2-ára kiírt időközi polgármester-választás csatározásainak egyik központi témája a már amúgy is agyoncsócsált magyar kérdés lehet.
Minap meglehetősen nagy visszhangot váltott ki, hogy az ukrán nacionalista Szvoboda párt beregszászi városi szervezetének vezetője heves kirohanást intézett két városi oktatási vezető ellen. A mukachevo.net hírportál cikkében arról számol be, hogy Vaszil Vovkunovics jelezte: a párt képviselői a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció oktatási és tudományos, ifjúsági és sport hivatalához fordultak beregszászi állami hivatalnokok és pedagógusok ukránellenes kijelentései miatt.
A politikus szavaiból kitűnik, a nacionalisták többek között azt nehezményezik, hogy a városi oktatási főosztály által rendezett pedagógiai értekezleteken a magyar himnusz is elhangzik, a felszólalók pedig magyarul beszélnek, és nem biztosítanak megfelelő ukrán tolmácsolást. A zakarpattya.net.ua portál beszámolója szerint Vaszil Vovkunovics azt is felrója Ljudmila Tokarnak, a beregszászi városi oktatási főosztály vezetőjének, hogy a település ukrán tanulóifjúságának hazafias nevelését tudatosan átjátssza a magyar egyházaknak, a továbbiakban pedig „kétes utazások” szervezésével céltudatos módon ukránellenessé teszik a fiatalságot. Szerinte a városban egyáltalán nem folyik iskolán kívüli hazafias nevelés, ezenkívül az iskolaépületeken lengő magyar zászlók „előkelőbb helyet” foglalnak el az állami zászlóhoz képest.
Ugyancsak nehezményezi a nacionalista politikus, hogy egyes állami hivatalnokok ukránellenes kijelentéseket tesznek. A mukachevo.net szerint Vovkunovics részleteket idéz a Kárpáti Igaz Szó (KISzó) 2013. március 21-i számában közölt összeállításból, melyben Ljudmila Tokar „felháborodik” – mint a politikus fogalmaz – „a hazafias ifjúság békés menete miatt, amelyet idejekorán meghirdettek és engedélyeztettek”.
Emlékezetes, hogy a Karpatszka Ukraina 74. évfordulójára szervezett beregszászi nacionalista felvonulás kapcsán az oktatási főosztályvezető többek között azt találta nyilatkozni a KISzó-nak, hogy „És ami még nem világos előttem: ha annyira bátrak, miért nem nappal vonultak? Miért az esti órákban, amikor szinte senki nincs a városban? Ha például a déli órákban tették volna ezt, lehet, hogy akadt volna ember, aki helyretegye őket…”
„A Szvoboda Tokar asszony ezen szavait a hazafias beállítottságú kárpátaljai ifjúság elleni erőszakos cselekedetekre való nyílt felhívásként értékeli. A hivatalnok valószínűleg elfelejtette, melyik országban található Beregszász városa és melyik kincstárból kapja a fizetését” – tette hozzá Vaszil Vovkunovics a mukachevo.net tudósítása szerint.
Ugyanebben a KISzó-összeállításban Veres Péter, a Beregszászi 10. Számú Középiskola igazgatója elmondta: „Tősgyökeres beregszászi vagyok, és úgy tudom, itt ukránok soha nem éltek. Magyarok, ruszinok, szlovákok és más nemzetiségűek ellenben igen. Sőt, olyan esetekről is tudok, hogy némelyek visszavonták ukrán nemzetiségüket, és ruszinnak vallották magukat.”
„Úgy véljük, hogy ennek a negyvenéves „tősgyökeres” lakosnak a megnyilatkozásai megalázóak a beregszászi ukrán családok számára…” – kommentálja az iskolaigazgató szavait Vovkunovics, „s arra kéri a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció oktatási és tudományos, ifjúsági és sport hivatalának igazgatóját, hogy haladéktalanul fordítsanak különös figyelmet a tanulóifjúság ukrán hazafias nevelésére Beregszász városában” – írja a mukachevo.net.
„A Szvoboda pedig fenntartja a jogot, hogy a bírói szervekhez forduljon erkölcsi elégtételért s annak megállapításáért, hogy a hasonló kijelentések összeegyeztethetők-e az ukrán állami hivatalnok esküjével” – idézi végezetül megint csak Vaszil Vovkunovicsot a portál.
Nem csodálkozhatunk, ha az olvasó a fentiek után felháborodik a szvobodás politikus mérhetetlen arcátlanságán, amellyel még neki áll feljebb a két héttel ezelőtti kárpátaljai ukrán nacionalista kirohanások után. Azt sem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a KISzó fentebb idézett cikke, amely a beregszászi ukrán nacionalistáknál „kiverte a biztosítékot”, érezhetően szintén a választási kampány jegyében íródott. Erre utal többek között, hogy a szóban forgó, az „Ez lenne a Szvoboda szabadsága?” című összeállításban a beregszászi ukrán nacionalista felvonulás kapcsán megszólaltatott mindhárom helyi magyar vezető közel áll az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (akárcsak maga a lap is), sőt Ljudmila Tokar és Veres Péter az eddigi polgármestert adó párt városi tanácsi frakciójának a tagja. Ugyanakkor a választási kampányok kivételével egyikük sem tűnt ki a múltban sajtóbeli megnyilvánulásaival. Vagyis némileg furcsa, hogy most mégis ilyen keményen nekiesnek a nacionalistáknak.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy – legalábbis tudomásunk szerint – a Szvoboda tiltakozásáról mindössze az általunk idézett két kárpátaljai portál számolt be saját hírben. De míg a zakarpattya.net.ua-ról köztudott, hogy szimpatizál a nacionalistákkal, a Viktor Balogához, az Egységes Centrum (JeC) vezetőjéhez közel álló mukachevo.net csak az utóbbi időkben közli esetenként a Szvoboda híreit. Talán ez is adalék ahhoz, hogy ki melyik oldalon áll a június 2-i beregszászi megmérettetés előtt.
A lényeg, hogy – így vagy úgy – a politikusok nyilvánvalóan ismét megpróbálják kijátszani a „magyar kártyát” a választók mozgósítása érdekében. Már most borítékolhatjuk ezért, hogy a választási győzelem árát nekünk, kárpátaljai magyaroknak kell majd megfizetnünk, akárki győzzön is végül. Mert a kampány így, ahogyan jelenleg folyik, egészen biztosan nem fogja szolgálni a nemzetiségek közötti békét.
Hét
Kárpátalja.ma