Soltész Péter

78 éves Soltész Péter

Ma ünnepli 78. születésnapját Soltész Péter kárpátaljai festő.

Soltész Péter Ungváron született 1945. október 14-én. Tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában (ma: Ungvári Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskola) végezte, amit 1965-ben fejezett be. Mesterei között volt Balla Pál és Petky Sándor.

Első önálló tárlatát 1987-ben nyitották meg. Festményeivel 1991-től kezdve folyamatosan szerepel belföldi és külföldi kiállításokon.

1995-ben az Ukrán Képzőművészeti Szövetség tagja lett.

Aktív résztvevője és társszervezője kárpátaljai és magyarországi művésztelepek munkáinak 2000-től. Nevéhez fűződik a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének megalapítása, aminek társelnöke is.

Munkásságát elismerték többek között az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség, a Kárpátaljai Megyei Tanács, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatás. 2010-ben kapta meg a Hollósy

Simon Képzőművészeti Díj – Kárpátaljai Magyar Nívódíját és a KMMI Munkácsy Mihály Emlékplakettjét. 2015-ben Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. 2017-ben nyerte el a Boksay-Erdélyi Díjat.

Főleg portrékat, tájképeket, csendéleteket alkot. Leginkább olajjal fest, impresszionista-realista stílusban. Fő témája a szülőföldjének fényei, levegője.

Kárpátalja.ma

Forrás: KMMI

Nyitókép: MTI/Nemes János, további fotók: Kárpátalja.ma