Kárpátaljai származású színész a Kaszás Attila-díj esélyesei között

Kaszás Attila-díjra jelölték idén Fehér László beregszászi származású színészt – közölte a Petőfi Kulturális Ügynökség a Nemzeti Színház csütörtöki sajtótájékoztatójára hivatkozva.

Fehér László lehet az első kárpátaljai színművész, aki elnyeri a Kaszás Attiláról elnevezett szakmai díjat.

Összesen négy színművész verseng a rangos elismerésért: Nagy Cili, Csakó Zoltán, Fehér László és Fila Balázs.

A kárpátaljai Fehér László a budapesti Forte Társulat tagja. Édesapja az Illyés Gyula Színház (ma: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) világosítójaként dolgozott, így került a színház stúdiójába. 2009-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2014-ben fejezte be tanulmányait. Azóta a Forte Társulatnál dolgozik, emellett más színházaknál is fellép vendégként.

Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere, a Kaszás Attila-díj egyik alapítója elmondta, hogy a magyarság és Magyarország is sokat köszönhet a színházi társulatoknak. „Jó látni, hogy a határon túli közösségek is érzik ezt, és évről évre jelölnek maguk közül a díjra. Fontos, hogy a helyben elismert és szeretett tehetségek országosan is ismertté váljanak” – mondta.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése, valamint a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolása.

A Kaszás Attila-díj idei győzteséről a közönség október 26-tól november 30-án éjfélig szavazhat a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

Az elismerést december 5-én adják át a Vígszínházban ünnepélyes keretek között. A díj mellett a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Raiffeisen Bank pénzjutalma is jár.

Fehér László életútja a Kaszás Attila-díj oldalán ide kattintva olvasható, bemutatkozó videója a Kultúra.hu YouTube-csatornáján érhető el:

Ide kattintva szavazhatnak a színművészre.

A díj előkészületein a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület és a Petőfi Kulturális Ügynökség dolgozik.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Petőfi Kulturális Ügynökség