A Föld napja a Rákóczi-főiskolán

Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan – ez volt a jelmondata a Föld napja alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán immáron sokadik alkalommal rendezett programnak, mely által környezettudatosságra és természetszeretetre ösztönözték a fiatalokat.

Az egész napos program során mindenki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot.
fold02Az első állomás a főiskola Filmklubjában volt, ahol a Momentum Doctorandus, a kárpátaljai doktoranduszok szervezetének közreműködésével és a Bethlen Gábor Alap támogatásával beszerzett új eszközöket adták át hivatalosan is, s mely eszközöket ezután a főiskola diákjai használhatják kutatásaikhoz. Az átadást követően három kisfilm vetítésére került sor szintén a Filmklubban. A diákok által készített kisfilmek célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezésre és annak tudatos megelőzésére. Az alkotásokat természetesen szakmai zsűri pontozta.
föld03A délután folyamán környezet- és természetvédelmi vetélkedő keretében mérhették össze tudásukat a biológia, földrajz és matematika szakos hallgatók. A feladatok igen széles skálán mozogtak. Jellegüket tekintve az ügyességi játékoktól a kvízjátékokig, tematikájuk szerint a mítoszoktól a fizikán át egészen a művészettörténetig akadtak kérdések. A játékban résztvevő mindhárom csapat szépen teljesített.
Kötetlenebb programként a főiskola folyosóin egész nap elfoglalhatták magukat a diákok. A szemétszobor kiállításon hulladékból, újrahasznosítható anyagokból készült alkotásokat mutattak be. Az ügyesebbek kézműveskedhettek: ajándéktárgyakat és különböző dekorációkat készíthettek természetes és újrahasznosítható anyagokból. A természetismeret bizonyításaként rovarokat és erdei terméseket kellett felismerniük a hallgatóknak némi nassolnivalóért cserébe.
föld05A főiskola Biológia és kémia, Földtudományi és Matematika Tanszéke által szervezett rendezvény sok diákot megmozgatott. Minden évfolyam részt vett valamilyen módon az alkalmakon. Éppen ez volt az esemény célja: megmozgatni és cselekvésre késztetni minél több fiatalt, akik felismerve a természet pusztulását, talán jobban odafigyelnek ezután a környezetükre. A jövő mindannyiunk kezében van – a mi feladatunk, hogy élhetőbb jövőt teremtsünk önmagunknak és utódainknak.

Gál Adél
Kárpátalja.ma