Újgenerációs élet

Egy család eredménye. Nyilván mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy két ember szexuális kapcsolatának az eredménye vagyunk. De ennél nem is terjed tovább a látásunk, pedig az igazán lényeges történet csak itt kezdődik. Minden tekintetben egy család eredménye vagyok. Minden, amit magamról, a világról, a férfiakról és a nőkről, Istenről gondolok, annak az eredménye, hogy egy családban nevelődtem fel. Az, hogy hogyan értelmezem magam ebben a családban (származási család), a végletekig meghatározza azt, hogy hogyan értelmezem magam a saját családomban, amiben én válok szülővé. Öntudatlanul elsajátított minták alapján élünk úgy, ahogyan. Olyannyira természetesnek tűnik, hogy ahogyan értelmezzük magunkat, az úgy helyes, hogy még akkor sem változtatunk azon, amit átörököltek nevelés útján a szüleink, amikor már nyilvánvaló, hogy az nem működik. Marad egymás okolása. És miközben a napnál is világosabb, hogy tökéletesen leképezed a szüleid életét (minden lázadás és „én majd másképp csinálom” ellenére), nem változtatsz, mert nem jutsz el a tényig: eredmény vagyok. Észrevétlenül olyanná neveltek, amilyenek azok, akik neveltek. Ha nem értem meg a származási családomat, ugyanilyen öntudatlanul tökéletesen le fogom másolni mindazt, amit a szüleimtől megtanultam. Nem csak fizikailag, hanem minden tekintetben eredmény vagyok. Az én gyerekem is eredmény lesz. Ha nem töröm meg az általam hozott mintákat, akkor lényegében ugyanazokat a dolgokat örökítem át a gyerekemre, ami már a nagyszülők, vagy Isten tudja, hány generáció óta átöröklődik a családunkban. Kevés a lázadás. A lázadás olyan, mintha egy börtönben nem vennél tudomást arról, hogy börtönben vagy: én így lázadok, jó?!

Az, ahogyan a feleségemre nézek, magammal hozott minta, megtanultam apámtól. Ha nem volt apám, vagy elvált anyámtól, akkor a férfi hiányának a mintáját hozom magammal: hol van nekem helyem ebben? Nőként úgy fogok a férjemre nézni, ahogyan anyám nézett apámra. Ha nem illik ebbe a mintába a férjem, akkor vagy betöröm, vagy elválunk. Minden, amit a világról gondolunk, és benne magunkról, minden érzelem és gondolat, hit és meggyőződés gyökere a szüleid fejéből származik. Áttétesen pedig generációkra visszanyúlóan az őseid életéből. Azt hiszem, nincsen annál nehezebb dolog, mint ezt megérteni, és ebből következtetéseket leszűrni. Ez azért van így, mert amit gyerekként a származási családomban megtanultam, azt tekintem NORMÁLISNAK. Azt mondják a szakemberek, hogy míg az emberek többsége a normális után kutat és vágyódik egész életében, lényegében nincsen olyan, hogy „normális”, mert minden családban más az, ami „normális”. Olyan van, hogy „működik”, meg olyan, hogy „nem működik”. Ez képlékennyé teszi az életet, mert amit normálisként sajátítottam el (ami valószínűleg a saját családomban sem volt meg, csak vágyként!), az biztonságot nyújt: ide kell törekednem, még AKKOR is, ha szemmel láthatóan nem működik. Eredmény vagyok.

Nos, van egy jó meg egy rossz hírem. A rosszal kezdem: addig, amíg nem nézel szembe azzal, hogy honnan jössz, nem leszel sem önmagad, sem boldog, sem elégedett. Sem magaddal, sem másokkal, sem a világgal. Ez különösen így van, ha a származási családod egy rosszul működő család volt. Az egyik legnagyobb tabu a szülő, és ebben nem kis szerepe van az ötödik parancsolat félreértelmezésének (tiszteld: akármilyen, az apád…). Kénytelen vagy szembe nézni az örökségeddel, ha arra vágysz, hogy a te életed és a te családod egy jól működő család legyen. Ami jól működik, az szinonim a boldogsággal is!

Van egy jó hírem is. Jézus megtörte a bűnös mintákat. A Biblia Jézust és Ádámot állítja párhuzamba. Ádám útján (vérvonal és minták) a bűn öröklődik át generációról generációra, de Jézus új generációs ember: minden hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt. Mit jelent az, hogy Jézus bűntelen volt? Azt, hogy nem cigizett? Lehet, hogy azt is, de ennél sokkal áthatóbb üzenetet hordoz Jézus bűntelensége. Jézus a Szentlélek által fogant. A zsidóknál a családi leszármazást az APA után tartották számon. Jézus apja maga Isten. Na és itt kezdődik az új történet. Isten Fia, aki bennünket is Isten családjába fogad. Isten az Atyánk, a Mennyei Atya (Abba: Apuka). Új család, új minták, új élet. Ezért beszél a Biblia új emberről, újjászületésről. Ebben az új családban a gyülekezet mérhetetlenül nagy szerepet kap. Én egy rosszul működő családban nőttem fel, és az, hogy ma még élek és nem lettem önpusztító, az annak köszönhető, hogy befogadtak egy másik családba, ahol mindazt megtanultam, amit a saját családomban nem. Régen élt „felmenőimtől” is elmondhatatlanul sokat tanultam az életről, és hogy mit jelent Isten családjába tartozni.

Jézus maga is elhatárolódott saját családja hozzá benyújtott igényeitől. Úgy nyilatkozott egy alkalommal, amikor anyja és testvére sértődötten jelezték, hogy végre velük is törődhetne (ami annak a kifejezése, hogy szerintük Jézus rossz úton jár, mert nem a „család” mintái szerint él), Jézus egyértelművé teszi, hogy az ő családja az, aki cselekszi Atyja akaratát (Isten fiai). Ez Jézus életében sem lehetett egyszerű. A családok általában erőszakosan próbálják benne tartani a családi „normalitásban” az utódokat, még akkor is, ha a napnál is világosabb, hogy azok a minták nem működnek, sőt talán mérgező minták. Jézus már 12 évesen jelezte a szüleinek, amikor azok számon kérték, hogy hol bóklászott, hogy neki Atyja dolgaival kell törődnie. Új élet, új minta, új generáció. Isten családja. A Jézus-generáció.

Az, hogy szembenézel azzal, hogy mi az örökséged abból a családból, amiből származol, egy lehetőség a szüleidnek is egy új életre. Nem magától működő dolog az új ember életre-kelése benned. Legalább annyi elrontott életű elkötelezett keresztény van, mint nem keresztény. A mennybe történő belépő nem a helyes élet, hanem a Jézusban történő hit. A tét inkább az, hogy az én életem és a következő generációk élete más lesz-e, mint az elődeimé.

Irgalmasságot cselekszem ezer íziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják. Új generáció.

Forrás: ujragndolo.hu