Nem szólhatott magyar ima az 1989-es forradalom évfordulóján Szatmárnémetiben

Példátlan momentuma volt a december 22-én, az 1989-es forradalom megemlékezésén Szatmárnémetiben, hogy magyar ima nem hangozhatott el az eseményen.

A furcsa eseményről a Maszol.ro hírportál számolt be.

Az esemény a város új központjában, az Antikommunista Ellenállás Emlékművénél tartották meg a Szatmár Megyei Prefektúra és a román hadsereg szatmárnémeti alakulata szervezésében.

Mint írták, a megemlékezésen jelen voltak a református, a római katolikus és a görögkatolikus egyház képviselői, de egyedül az ortodox egyház szólalhatott fel.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Facebook-oldalán reagált az eseményre.

„A szeretet és megbocsátás jegyében készülve a karácsonyi ünnepekre, az 1989-es forradalomra emlékező esemény szervezői elutasították az áldozatok lelki üdvéért szánt görög és római katolikus, valamint református imákat, annak ellenére, hogy a hősi halottak között ilyen felekezetűek is vannak”

– írta.

Pataki Csaba, megyei tanácselnök kiemelte, hogy 1989 decemberében egy temesvári református lelkész volt az, akitől elindult a forradalom.

„Ma Szatmárnémetiben közösségünk lelkészei nem kaphatnak szót, nem szólhatnak anyanyelvükön a szabadságért életüket adó forradalmárokról a nekik szentelt megemlékezésen. Ilyenkor azt érezzük, hogy hősi haláluk hiábavaló volt, és a ’89 előtti eszmék még ma is felütik fejüket”

– taglalta.

Magyar Lóránd-Bálint parlamenti képviselő posztjában hangsúlyozta: felháborító és szomorú, ami Szatmárnémetiben történt.

Az ügyben Radu Roca prefektustól Nagy Szabolcs és Magyar Lóránd parlamenti képviselők, valamint Turos Lóránd szenátor hivatalos levélben kértek magyarázatot a történtekre, már csak amiatt is, mert

a szatmárnémeti hősök közül a többségük – hétből négyen – magyarok voltak.

Hősi halált halt Ciul Ioan Marinel, Zimbru Grigore és Sălăjan Raluca mellett Király Mihály, Sófalvi György, Szabó Antal és Gergely Csaba – húzta alá a Maszol.ro hírportál.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Facebook/Kereskényi Gábor polgármester oldala