Futsal: kiélezett a harc a dobogós helyekért

A II. Rákóczi Ferenc futsalbajnokság hatodik fordulója után sem dőlt még el a bajnoki cím és a dobogós helyek sorsa. A listavezető Tiszakeresztúri FC előnye három pontra csökkent a második helyre felkapaszkodó Beregszászi Spárta előtt, így az utolsó játéknapon dől el a tornagyőzelem sorsa. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) együttese négygólos győzelmével feljött a dobogó legalsó fokára, megelőzve Beregszász csapatát, akikkel a zárófordulóban csaphatnak össze.

A hatodik játéknap előtt a tabella élén a 13 pontot gyűjtő, eddig 5 mérkőzést játszó tiszakeresztúriak álltak, megelőzve az 1-1 mérkőzéssel kevesebbet játszó riválisaikat, a 9 pontos Beregszászt, a 7 pontos Beregszászi Spártát és a 6 pontot gyűjtő II. RF KMF csapatát. A bátyúiaknak 4, a nyeretlen Jobbpartnak 2, a szintén győzelem nélkül álló, sereghajtó Kígyósnak pedig mindössze 1 pontja volt.

Az első mérkőzésen két beregszászi csapat feszült egymásnak, és az ötgólos találkozót végül a Spárta nyerte meg, ezzel megelőzve Beregszász gárdáját a pontvadászat tabelláján. A második meccsen a bátyúiak csaphattak össze a – meglepetésre sereghajtó – címvédővel, a Kígyósi FC-vel. A mérkőzésen négygólos bátyúi győzelem született. Ezután a II. RF KMF együttese verte simán, négy góllal a Jobbpart csapatát, és a főiskolások győzelmükkel megelőzték a Spártától vereséget szenvedő Beregszászt. A játéknap zárásaként a listavezető tiszakeresztúriak játszottak barátságos mérkőzést a bajnokságból jogosan kizárt Gát-Gút együttese ellen. A találkozót négy gólos különbséggel nyerte a Gát-Gút elnevezésű gárda.

A bajnokságot továbbra is a 13 pontos Tiszakeresztúri FC vezeti, a 10 pontot gyűjtő Beregszászi Spárta, és a 9-9 pontos II. RF KMF és Beregszász előtt, tehát tartogat még izgalmakat a december 29-i záróforduló. A Bátyúi FC-nek 7, a nyeretlen Jobbpartnak 2 pontja van, a szintén győzelem nélkül álló Kígyós pedig 1 ponttal zárta az idei bajnokságot.

Eredmények:

6. forduló:

  • Beregszász–Beregszászi Spárta 2–3
  • Bátyú–Kígyós 5–1
  • Jobbpart–II. RFKMF 2–6
  • Tiszakeresztúr–Gát-Gút 1–5 (barátságos mérk.)

A 7. forduló párosítása:

  • II. RF KMF–Beregszász
  • Beregszászi Spárta–Bátyú
  • Tiszakeresztúr–Jobbpart

A bajnokság tabellájának állása:

  1. Tiszakeresztúr 13 pont, 2. Beregszászi Spárta 10 pont, 3. II. RF KMF (Beregszász) 9 pont, 4. Beregszász 9 pont, 5. Bátyú 7 pont, 6. Jobbpart 2 pont, 7. Kígyós 1 pont.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma