Ukrajna és Izland közösen harcolnak az illegális bevándorlás ellen

A Miniszteri Kabinet jóváhagyta azt az április 29-én kelt Ukrajna és Izland között létrejött megállapodást, mely személyek visszafogadásáról tartalmaz rendelkezéseket.

„A megállapodás rendelkezéseinek célja, hogy megteremtsék azon jogi feltételeket, melyek a két ország illegális bevándorlás megelőzésével és leküzdésével foglalkozó szervek koordinált együttműködéséhez szükségesek” – szerepel a közleményben.
A projekt értelmében a megállapodás aláírása lehetővé teszi a felek által egyeztetett elveket és előírások elfogadását, melyek a hatékony személyazonosítást, valamint a ki- és beutazás illetve tartózkodás szabályainak megsértése miatt visszaküldendő személyek biztonságos és hatékony visszaszállításának eljárását valósítja meg.

Forrás: Kárpátinfo.net