Belgium számára Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritás

Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritás Belgium számára. A folyamatos orosz támadások intenzitásának erősödése miatt az uniós szolidaritás fokozása szükséges – jelentette ki Hadja Lahbib belga külügyminiszter Strasbourgban kedden.

Az Európai Parlament plenáris ülésének az Ukrajnának szánt katonai segítségnyújtásra vonatkozó uniós kötelezettségvállalás betartásáról szóló vitán azt mondta, az ukránok napról napra megmutatják, milyen példátlanul bátrak és képesek felvenni a harcot az orosz agresszióval.

Rendelkezésünkre áll minden forrás, hogy Ukrajnát hosszú távon támogassuk. Ez Európa érdeke is, hiszen az orosz agresszió a mi értékeinket és önállóságunkat is veszélyezteti – jelentette ki a külügyminiszter.

Hadja Lahbib fontosnak nevezte az ukrajnai pénzügyi és katonai segítségnyújtás fenntartását, és azt mondta, aki ennek ellenkezője mellett érvel, az Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán áll. Oroszországgal szemben az EU-nak egységesnek kell maradnia, és fenn kell tartania a Moszkva elszigetelését célzó nemzetközi szintű politikáját. Az orosz gazdaság meggyengült, az orosz fizetőeszköz, a rubel értéke jelentősen csökkent a nemzetközi pénzpiacokon. A szankciók által pedig tovább kell csökkenteni Oroszország lehetőségeit a háború finansz0rozását illetően.

Az Európai Unió Tanácsának január elején kezdődött féléves belga elnöksége tárgyalni akar az Európában befagyasztott orosz vagyon elkobzásának lehetőségéről. Ezzel Ukrajna újjáépítését segítenék. Fent kell tartanunk a béke érdekében folytatott erőfeszítéseinket, amelyet nem akar más senki jobban, mint maga Ukrajna – közölte a belga külügyminiszter.

Forrás: MTI

(Nyitókép: illusztráció)