Ha betelt a pohár

Ha Kárpátalján boldog emberrel találkozunk, biztos, hogy az illető hallott a csongori misszióról. Noha az alkohol családok ezreit tette tönkre, a református iszákosmentő szolgálat hatására egyre többen szabadulnak meg a szenvedélybetegségből, de annál jóval többet is kapnak. Gyakran nem csak ők, hanem szeretteik is új életet nyernek, amikor belépnek a misszió rácsok és zárak nélküli világába.

Mosolygós házaspár fogadott minket nemrégiben a kárpátaljai Badalón található otthonában, ahová azért látogattunk el, hogy megtudjuk, hogyan lett egy összetört házasságból két megújult ember szövetsége. Miközben beszélgetünk, a Nagy házaspár saját és nevelt gyermekei már istentiszteletre készülődnek. Az egyszerű és tiszta hajlék sokat elárul Nagyékról, nehéz elképzelni, hogy alig néhány éve még a családfő és felesége is alkoholisták voltak.

– Tudtam, hogy kell lennie kiútnak, csak még azt nem tudtam, hol keressem – mondja Nagy Éva az alkoholizmus gyötrő éveire visszagondolva. A családanya azt állítja, a csongori iszákosmentő misszióban ébredt rá, hogy van másmilyen élet is, mint amit a szülei vagy a férje házában korábban tapasztalt. Ennek éppen egy évtizede.

– Bibliaórára jártam és olvastam a Szentírást, nem ittam, de hosszú hónapok teltek el a megtérésemig. Tudtam, hogy ez jó élet, lehet másként csinálni, de a párom itthon még hitetlenül várt itthon. Felemás utat kezdtünk járni, fél éven át még nehezebb volt minden, mint azelőtt.

Apósa halála után Éva újra a pohárhoz nyúlt. Isten kegyelmének tartja, hogy ebből jó származott.

– Ekkor jött el az a pillanat, amikor a férjem meglátta, hogy nincs ez így jól. 2004 januárjában már együtt mentünk el a csongori iszákosmentő misszió gyógyító hetére.

Éva férje ugyanis nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a felesége másként beszél és viselkedik, mióta bibliaórára jár. Egy nap ittas állapotban a falhoz szorította a feleségét, és kérdőre vonta, mit tett vele az a pap.

– A feleségem azt válaszolta nekem, hogy énvelem semmit, csak Isten Igéje formál. Én is vágyakozni kezdtem erre – számol be Nagy Pál. Az iszákosmentő misszióba azonban nehezen indult el, nem tudta, mi vár rá.

– A legjobban az lepett meg, hogy olyan kedvesen fogadtak, nem úgy, mint egy alkoholistát.

Hamarosan nemcsak a missziós munkatársak szeretete, hanem az Ige is megérintette – teszi hozzá.

– Addig soha nem olvastam bibliát. Nem volt bibliánk. Ahogy viszont a misszióban Isten Igéje elkezdett bennem munkálkodni, ráismertem, milyen nyomorult ember vagyok. Magamat emeltem mindenek fölé, mindig csak azt hajtogattam, hogy kenyérkereső ember vagyok, aki odaadja a pénzét a családjának, holott egy részét alkoholra fordítottam.

A csongori misszió gyógyító hetén Pál megszabadult az alkoholtól, ám csak majdnem egy év elteltével adta át az életét Istennek. Bár feleségével mindketten letették a poharat, a férfi cimborái még el-eljártak hozzájuk. Ilyenkor a vendégeknek töltöttek. Egy húsvéti vendégeskedés alkalmával két részeg barátjuk a szemük láttára verekedett össze lakásukban. Ekkor jelentették ki, hogy az ő házunkban italozás többé nem lesz. Családjuk egy saját és egy nevelt gyermekkel bővült azóta, két éve pedig mindannyian elkötelezetten szolgálnak a badalói református egyházközség cigánymissziójában.

Huszonöt kilométerrel arrébb, Csongoron már arról érdeklődöm, hogyan is indult a Kárpátalja-szerte híres misszió, ahol emberek ezrei nyertek új életet és szabadulást az elmúlt tizenöt évben. Szobafestőként dolgozott húsz évig, innen az érzéke az emberekkel való bánásmódhoz – mondja a lelkipásztor, aki 36 évesen iratkozott be a teológiára. A szakmunkások között eltöltött évtizedek abból is ízelítőt nyújtottak, hogy az alkohol milyen hatással lehet egy ember életére – nemcsak másokéra, az övére is. Házassága csakhamar hajótörést szenvedett.

– Megvolt mindenünk, de épp az élet hiányzott belőlünk, az, amit csak Isten adhat – emlékszik vissza id. Pocsai Sándor. Noha presbiter volt egy gyülekezetben, hosszú évek teltek el addig, míg megtért. Igehirdetői szolgálatra kapott elhívást, és amikor a festőecsetet végleg a bibliára cserélte, a csongori református gyülekezet lelkipásztora lett. Bár gyermektáborokban szolgáltak, feleségével többször ellátogattak a dömösi iszákosmentő misszióba is.

– Beleszerettünk ebbe a világba. Semmihez sem hasonlítható a szabadultak között tapasztalható légkör, az, hogy a nyomorult ember is ember, a szabadult ember pedig kegyelmet nyert. Vége a rabságnak, száll a madár – ez az öröm árad belőlük.

A Szovjetunió összeomlásával számos gyárat bezártak, rengeteg munkahely megszűnt. Az emberek az alkoholizálásába menekültek Ukrajnában is – mondja id. Pocsai Sándor.

– Se evés-, se iváskultúránk nem volt, sokan magas metilalkoholtartalmú vadszőlőből készült bort ittak.

A lelkész a beregszászi világi alkoholelvonóba járt magyar alkoholistákhoz, akikkel elbeszélgetett, és ajánlotta nekik a dömösi intézményt. A kárpátaljai püspök felkérte a Pocsai házaspárt, hogy alapítsanak helyben iszákosmentő szolgálatot. A Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió 1997-ben indult tizenöt alkoholistával. Két év múlva már kétszer annyian vettek részt a gyógyító heteken, mint ahány férőhely volt, még a folyosón is aludtak. A Pocsai házaspár érezte, alkoholistát nem szabad elküldeni, mert az, akibe mindenki belerúg, nem jön vissza oda, ahol elutasították.

A szabadultakból munkatársak lettek, a gyülekezeti házból viszont volt, hogy kiszorult a bibliaóra a gyógyító hetek idején.

– Három éven át imádkoztunk, merre tovább. Az Ige biztatott, hogy kezdjünk el építkezni, de nem volt pénzünk, ígéretünk. Volt egy kis megspórolt pénzük az adományokból, ezt forgattuk bele az építkezésbe. Szabadultak által építette föl Isten ezt a helyet, így szerzett dicsőséget. Olyan forradalmi hangulat volt, hogy kezdjünk neki, huszan-huszonöten jöttek napjában dolgozni. Ki mivel tudott, azzal segített: pénzzel, munkával, levágott disznóval. Két év alatt állt az az épület, ahol ma is tartjuk a gyógyító heteket.

Hogyan lehet rávenni az akoholistákat, hogy eljöjjenek ide? – tudakolom. – Nem kell őket rávenni, mert látják a családban, baráti körben, hogy van új élet – érkezik a válasz. Az adatok pedig magukért beszélnek: Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából, Kárpátaljáról és Romániából is érkeznek alkoholbetegek a csongori misszióba, ahol öt gyógyító és két hitmélyítő hetet tartanak évente. A gyógyító hét tizenkét lépéses amerikai minta alapján épül fel, erre felekezeti hovatartozástól függetlenül várják a változtatni vágyókat, még tolmácsról is gondoskodnak a nem magyar anyanyelvűeknek. Rövid idő áll rendelkezésre, világi szakmai körökben volt, aki meg is kérdőjelezte, hogyan lehet tíz nap alatt megszabadulni az alkoholtól. A misszió munkatársai azonban a szakmai fogódzók mellett a hitbeli kapaszkodókat is a gyógyulni vágyók kezébe adják. Szabadulásról és nem leszokásról beszélnek.

Az alkoholfogyasztás és a dohányzás káros élettani hatásairól hallanak előadásokat a betegek, és kiscsoportos megosztásokon, valamint lelkigondozói beszélgetéseken vesznek részt. Igei tanításokat is hallgatnak, a szabadultak bizonyságtétele pedig reményt adhat nekik arra, hogy van kiút az alkohol rabságából. Megértő és őszinte közegben találhatják magukat az alkoholisták – talán először, noha sokan sok mindent megpróbáltak már, hogy megváltozzon az életük. Éppen ezért nem ritka az sem, hogy az okkultizmus kötelékei is a csongori misszióban hullnak le róluk.

Arra is felkészítik őket, hogy hazatérve bocsánatot kérjenek a családjuktól.

– Fel is kapják a fejüket a hozzátartozók, ilyen még nem volt, mondják sokan. Talán kissé hibbantnak is nézik a megtérő alkoholistát, úgy érzik, részeg bolondból józan bolondot kaptak vissza.

Az eltékozolt éveket a feleségek nem mindig bocsátják meg azonnal. Ráadásul, az alkoholista leépült idegrendszere sem áll helyre egyik napról a másikra. Éppen ezért javasolják, hogy férj és feleség együtt vegyen részt a terápián. Aki viszont egyedül kezd új életet, annak előbb-utóbb a családja is megfordul Csongoron, jó néhányan meg is térnek a hozzátartozók közül.

– Sok családtag áldja az Istent a férje alkoholizmusáért, mert így jutott hitre – számol be id. Pocsai Sándor.

A misszióban nyíltan beszélnek a megromlott házasságok szexuális válságáról is, és nem jönnek zavarba a szélsőséges esetektől sem. Előfordult, hogy hajléktalanként jött el valaki a gyógyító hétre – őt is szívesen látták, megfürdették, átöltöztették és enni adtak neki.

– Ha nem felejtjük el, honnan jöttünk és mit cselekedett az Isten velünk, akkor bizalmat tudunk szavazni a másik embernek, és vele is tudunk mit kezdeni – állítja a misszióvezető. – Van, aki abban partner lenne, ha verekedni kellene, de arra, hogy szeretik, nem tud mit válaszolni, mert ez meglepetésszerűen éri. Az állami elvonókon kulcs van az ajtóban és rács van az ablakon. Amikor eljönnek, sokan azt hiszik, a csongori misszió biztos csak egy állomás, valahová még tovább kell menni, csak mert itt nincsenek zárt ajtók.

A szeretethiány mellett az anyagiasság az, ami miatt tönkremennek emberi életek id. Pocsai Sándor szerint.

– Gyermekkorukban sokakat elhanyagoltak, előfordul, hogy valaki azért nem teszi le a terhét, mert jólesik neki, hogy foglalkoznak vele, és attól fél, ha letenné, vele nem foglalkoznának. Mások az anyagi boldogulásért pedáloznak. Elröpül az idő a fejük felett, mire felépítkeznek, és nem is tudják, éltek-e. Sokan külföldön vállalnak munkát, a házastársak elhidegülnek egymástól, mindketten keresnek maguknak valaki mást, és sokszor a feleség úgy érzi, jobb is, ha nincs otthon az ura.

Egyre több fiatallal találkozni az alkoholbetegek között a misszióvezető szerint, és az is megesik, hogy egy-egy gyógyító héten a résztvevők fele nő. Olyan is előfordult azonban, hogy valaki azért vett részt a gyógyító héten, hogy megelőzze az alkoholizmust és az azzal járó leépülést, hiszen felmenői között volt szenvedélybeteg.

A gyógyító hetek a gyülekezeti életre is inspirálják a résztvevőket. Nem engedik el végleg a szabadultak kezét – sokan második otthonukként tekintenek a misszióra, rendszeresen visszajárnak, újra és újra megerősödnek a hitben, jelenlétükkel pedig a szabadulni vágyókat bátorítják. Van is egy mondás közöttük: „ki a Csongor vizét issza, vágyik annak szíve vissza”.

A missziónak a helyi gyülekezet is örül, sokan bejárnak az igei alkalmakra, van olyan gyülekezeti tag, aki szintén itt szabadult. A csongori misszió a tágabb lakókörnyezetére is hatással van, számos alkalommal tartanak csendes napokat környékbeli falvakban, városokban, ahol az igei szolgálat mellett a szabadultak is bizonyságot tesznek. Évente 220-250 lelkes gyülekezet jön létre a misszió szolgálata nyomán, a megtérők pedig beépülnek az egyházba, nem ritkán gondnokok, presbiterek, lelkipásztori munkatársak válnak belőlük. A csongori misszióban fennállása óta hatezren fordultak meg.